Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

forrás: Prím Online, 2024. március 29. 13:30

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

Az IFM nem csak nyelvtanuláshoz vagy vizsgára való felkészüléshez, de akár külföldi utazáshoz vagy éppen továbbképzéshez szükséges idegen nyelvű anyagok teljesebb megértéséhez is hasznos lehet, hiszen használható, élő nyelvi szituációkból és beszélgetésekből álló tartalmakat és feladatokat kínál. És ez nem kizárólag az IFM tananyagait a diákoknak kiosztó angol- vagy némettanárok számára lehet érdekes – az alkalmazással ugyanis bármilyen szakos pedagógus ingyenesen fejlesztheti nyelvi készségeit. Az önálló nyelvtanulásra is alkalmas Modullal ugyanis nem kizárólag a diákok élhetnek, de bármely pedagógus is, aki rendelkezik KRÉTA-azonosítóval – ezáltal nem kevés összeget és időt megspórolva a térítésmentes, gyakorlatilag zsebben hordott nyelvtanulási lehetőséggel. 

 

„A KRÉTA IFM elsősorban a tanári szempontokat veszi figyelembe, hiszen alapvetően nyelvtanárok, illetve angol és német nyelvtanulók számára készült. Mivel azonban a belépéshez KRÉTA-azonosító szükséges, bárki, aki hozzáfér a nyelvtanulási lehetőséghez, angol, illetve német nyelvet tud az interaktív leckék segítségével tanulni vagy a meglévő tudását fejlesztheti. Angolból teljesen kezdő szinttől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig elérhető a tananyag, németből pedig a középfokú nyelvvizsga szintjéig. A tanárok önálló nyelvtanulásra tudják használni az alkalmazást, szélesíthetik az ismereteiket, gyarapíthatják a szókincsüket, illetve javíthatják beszédkészségüket” – fejtette ki Miholics Zoltán, a KRÉTA IFM szakmai vezetője.

 

 

A Modul akkor is nagy segítség lehet, ha egy pedagógust kiírnak helyettesíteni nyelvórára, hiszen ilyenkor a tanári felület is automatikusan elérhető számukra. De a nyelvtanulási funkció is egyre népszerűbb azon tanárok körében, akik szeretnék bővíteni a tudásukat, és akár több nyelvet is megtanulnának annak ellenére, hogy nem az idegennyelv-oktatás a fő területük. Mind több tanár ismeri fel ugyanis, hogy az idegennyelvi tudás mára a mindennapok megkerülhetetlen részévé vált. Nekik jól jön a térítésmentesen elérhető KRÉTA IFM. A hangsúlyosan magyar nyelvtanulók által tesztelt alkalmazás tananyagai mögött komoly, pedagógusokból, módszertani szakértőkből és anyanyelvi beszélőkből álló nemzetközi szakembergárda áll. A honi köznevelésbe belépve a KRÉTA IFM-et értelemszerűen a helyi viszonyokhoz, a magyar anyanyelvű felhasználók igényeihez igazították, a Közös Európai Referenciakeret (KER) útmutatásai figyelembe vételével.

 

„Nagyon sok nyelvtanuló alkalmazás létezik a piacon, melyeknek jelentős része fizetős, de a beszédkészség gyakoroltatásának lehetősége nem sokuk portfóliójában szerepel. A KRÉTA IFM-ben ehhez képest a mindennapokban is előforduló szituációkat lehet gyakorolni, a megszólalási készségeket fejleszteni. Legyen szó akár egy ruhabolti vagy egy állásinterjús beszélgetésről, a KRÉTA IFM ingyenesen nyújt ebben hatékony segítséget, ebben is különleges és egyedi az alkalmazás.

 

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak. A témák sokrétűségéből és a leckék sokaságából kiindulva pedig a valós, élő nyelvi világ rengeteg szegmensét meg tudjuk mutatni szórakoztató módon, játékos feladatok segítségével. A mindennapi élő nyelvhasználatot alkalmazó videók, filmelőzetesek, híradások is ezt a valódi világban való eligazodást segítik az adott nyelvterületen” – tette hozzá Miholics Zoltán.

 

 

Elvarázsolta a pedagógusokat

 

Noha már eddig is tanárok ezrei éltek az IFM kínálta ingyenes nyelvtanulás lehetőségével, ez a szám a közeljövőben minden bizonnyal rohamosan nőni fog, a Modul ugyanis immár új és kibővített funkciókkal gyarapodott. A szókincs fejlesztése mellett nagy hangsúlyt kapott az alkalmazás kiejtés része is, hisz sokan vonakodnak megszólalni a tanult idegen nyelven, tartva attól, hogy a kiejtésük nem megfelelő. Erre külön gyakorlatok állnak rendelkezésre, sőt, az applikáció ellenőrizni is képes a kiejtést: jelez, ha nem megfelelő, a felhasználó pedig addig ismételheti, míg az tökéletes lesz. Sőt, AI segítséggel párbeszédekben is kipróbálhatjuk magunkat, az alkalmazás ugyanis a mesterséges intelligencia közreműködésével képes ellenőrizni a szókincsünket és a kiejtésünket.

 

„Néhány hónapja ajánlotta nekem a KRÉTA IFM-et egy nyelvszakos kollégám. Hálás vagyok neki, mert azóta naponta szakítok többször 5-10 percet a német nyelv tanulására. A múltkor a megállóban vártam, és 3 feladatot meg tudtam addig oldani, mire megjött a buszom. Az app egyik legjobb része számomra, hogy a beszélgetés- és a kiejtésleckék segítségével úgy gyakorolhatom a kiejtést, hogy nem kell attól tartanom, hogy megmosolyog, aki hallja” – magyarázta Kiss Judit Rozi pedagógus. Kollégáját, Nagy Balázst szintén azonnal meggyőzte az alkalmazás: „Néhány hónapja hallottam a munkahelyemen, hogy nekem is lehetőségem van ingyenesen használni ezt a nyelvfejlesztő Modult. Másnap letöltöttem a telefonomra az appot és rákattintva teljesen meglepődtem, milyen modern ez az app! Tetszik, hogy folyamatos visszajelzést kapok, és a rendszer által automatikusan összeállítható gyakorló leckék is nagyon bejöttek.

 

A KRÉTA IFM elérése tanárok számára

Web: KRÉTA felület ➜ Digitális Kollaborációs Tér ➜ Tanári nyelvtanulás (Tanári értekezlet indítása gomb alatt)