A debütálás óta közel 20 millió PS4 játékkonzol talált gazdára

Czipperer Dia, 2015. január 12. 15:21

A Sony legújabb játékkonzolja, a PlayStation 4 több mint egy éves pályafutása alatt szinte végig a konkurens Xbox One előtt járt. A vállalat január eleji adatai szerint már 18,5 millió darab kelt el eddig az eszközből.

2013 novemberében debütált a piacon a Sony PlayStation 4 játékkonzolja, amely eladások tekintetében már közelít a 20 millióhoz. A legfrissebb mutatók szerint már 18,5 eladott példánynál jár, amely azt jelenti, hogy igencsak jól teljesít elődeihez képest az eszköz.

 

 

A vállalatnak hét évébe telt mire a PS3 elérte a 80 milliós eladási számot, a PS2-ből pedig összesen 150 millió eladott darabot regisztráltak.

 

Bár a Microsoft Xbox One játékkonzolja egy héttel később érkezett meg a piacra, a mutatókat a maguk helyén kezelve érdemes lenne összehasonlítani a két versenyzőt, hiszen a két konzol között folyamatos a harc az első helyért. Igaz, eddig a Sony állt az élen, a Black Fridayen azonban a Microsoft üdvöskéje szerepelt jobban. A vállalat azonban eddig nem publikált hivatalos adatokat ezzel kapcsolatban.

 

Forrás: Engadget.com