Gesztusokkal vezérelhetjük otthonunkat

Czipperer Dia, 2013. szeptember 30. 11:16

Ma már nem álom, amit régen csak filmekben láttunk. Vagyis, hogy testünk a távirányító, és mi vezéreljük elektronikai készülékeinket.

A gesztusok és szavak uralkodnak

 

A Flowton Technologies újításának köszönhetően sokkal egyszerűbbé válhat életünk, ugyanis kifejlesztették a harmadik évezred technológiáját, vagyis az otthoni gesztusvezérlést, mellyel elektronikai berendezéseinket könnyedén, virtuálisan kezelhetjük. Ez azt jelenti, hogy a fotelból néhány mozdulattal válthatunk csatornát, vagy akár a klímát is bekapcsolhatjuk. A berendezés nem csak kéz, hanem a test gesztusait is felismeri, de a szavakat is megérti.

 

 

 

A kapcsolódás a kulcs

 

A virtuális távirányító úgy működik, hogy, az adott helyiségben kamerákat és mikrofonokat helyezünk el. Ezek addig vannak alvó üzemmódban, míg nem érzékelik az adott jelet, amely lehet gesztus vagy hang is.

 

Miután ezt a parancsot értelmezték, továbbítják a készülék felé Bluetoothon, Wi-Fin, infravörös hullámon vagy okos konnektorokon keresztül, attól függ, éppen milyen berendezésről van szó. Ezáltal bármi kezelhetünk, ami elektromos árammal működik.

 

 

A tervek szerint a virtuális távirányító jövő tavasszal kerül a boltokba.