Pályázatok

Ismét diákok tervezik a jövőt: indul a Megoldások a holnapért negyedik szezonja

A Samsung és az EdisonKids kreatív kihívása, a Megoldások a holnapért 2024-ben is várja a fiatalok ötleteit, amelyekkel újratervezhetik a jövőt. A nemzetközi sikereket elért, Samsung által indított Solve for Tomorrow alapjaira épülő program idén negyedik alkalommal indul hazánkban. A kezdeményezés egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok – tanáraik és elismert szakemberek segítségével – alkotói műhelymunka keretében együtt gondolkodhassanak egy, az életüket, közösségüket érintő problémáról, és jövőformáló megoldásokat dolgozhassanak ki rájuk. A nyertes diákok, tanárok, valamint iskoláik összesen 6 millió forint értékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

2024. január 22. 18:00

Lezárult ’Az Év Honlapja’ pályázat

A 22. alkalommal meghirdetett ’Az Év Honlapja’ pályázat december 15-én 287 beadott pályaművel lezárult. A szakmai zsűri hamarosan összeül és értékeli a pályázatokat, illetve kiválasztja az idei év legjobbjait immáron 30 kategóriában. A pályázók december 20-ig mozgósíthatják követőtáborukat annak érdekében, hogy elnyerjék a közönségdíjat.

2023. december 19. 14:50

2 napod maradt nevezni ’Az Év Honlapja’ pályázatra!

Még nem adtad be pályázatod ‘Az Év Honlapjára’? Ne hagyd az utolsó pillanatra vállalkozásod nagy lehetőségét! Már csak 2 nap van a határidőig, jelentkezz még ma!

2023. december 14. 07:53

Női példaképeket keres az IVSZ és a WiTH

Második alkalommal hirdeti meg a „40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén” pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH). Az elismerésre gazdasági társasági, szervezetek nevezhetik azokat a digitális gazdaság és technológia területén tevékenykedő női kollégájukat, akik kimagasló eredményeikkel rávilágítanak a korosztályban rejlő értékekre és lehetőségekre, ezáltal példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára. A pályázati anyagokat 2024. január 26-ig várják a szervezők.

2023. december 12. 19:20

Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály

Több évtized szünet után, december 8-án újjáalakult a Neumann Társaság (NJSZT) HCC Szakosztálya. Az újjáalakult szakosztály játékpályázatokkal, tevékenykedtető programokkal és negyedévenkénti találkozókkal szeretné serkenteni a retró mikroszámítógépek körüli életet, összefogva mindazokat, akik az informatikatörténetre kreatív hobbiként tekintenek. A Neumann Társaság közel 2000 négyzetméteres IT-kiállítást üzemeltet Szegeden – és egy virtuális informatikai adattárat is épít. Az új szakosztály a meglévő Informatikatörténeti Fórum közösség mellett, azt támogatva keresi mindazokat, akik élményalapú retró informatikai programokra vágynak.

2023. december 12. 16:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Szeretnél szintet lépni vállalkozásoddal? Fejlesztettél egy innovatív appot vagy megújult a weboldalad? Esetleg valami rendkívüli digitális megoldást hoztál létre? Mutasd meg fejlesztésed Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán, ahol az elmúlt években egyre változatosabb tematikájú honlapok és applikációk kerültek a szakma figyelmének fókuszába, amely mellé bónuszként jött a nagyközönség és a szakmai zsűri visszajelzése id. A 30 kategóriánk közül biztosan Te is megtalálod a számodra megfelelőt!

2023. december 5. 10:06

Neumann 120 kiállítás a Deák17 Galériában

Mit tenne Neumann János, ha egy időgép segítségével ma visszatérhetne a Földre? Mit gondolna a jelen kihívásairól? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Neumann Társaság diákalkotói pályázatára érkezett művekből rendezett kiállítás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Neumann 120 kiállítás ünnepélyes megnyitójára december 2-án 11 órakor kerül sor, a kiállítás pedig december 5-16. között díjmentesen látogatható.

2023. november 27. 10:07

Magyar energetikai startupokat is várnak a befektetői programba

Idén december 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba, amelyek ennek a platformnak köszönhetően üzleti, technológiai és forrásszerzési támogatásban részesülhetnek.

2023. november 19. 12:05

Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Az Év Honlapja pályázat, amely évről évre megmutatja a digitális világ legjobbjait, most egy izgalmas fordulatot vesz. Meghosszabbított nevezési határidővel 2023. december 15. éjfélig várjuk a jelentkezéseket! Ez azt jelenti, hogy több időt kapnak a legújabb, friss projektek befejezésére és benyújtására, ezáltal pedig lehetőség nyílik a kreatív ügynökségeknek és vállalatoknak arra, hogy az egész éves munkájuk termését mutassák be a közönségnek és a zsűrinek.

2023. október 16. 09:57

Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló fejlesztéseiket, és ehhez szeretnék bővíteni fejlesztői környezetüket, szerverinfrastruktúrájukat. A pályázat nyertesei egy éven keresztül térítésmentesen kapnak hosting szolgáltatás a Telekomtól a szerverkapacitásuk bővítéséhez. 

2023. október 10. 16:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09