kutatás kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: kutatás

Kutatás az elektronikus fizetés helyzetéről a COVID-19 világjárvány alatt

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) tagjai közreműködésével újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a hazai elektronikus fizetés helyzetéről. A Szövetség ezúttal megyeszékhely-szintű városi felmérés keretében mérte fel a magyar lakosság elektronikus fizetéssel kapcsolatos ismereteit, preferenciáit és igényeit a koronavírus okozta megváltozott helyzetben.

2020. november 21. 11:50

Black Friday 2020: a COVID sem áll az útjába

Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget. Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta gazdasági bizonytalanság ellenére ezt a lakosság fele tervezi. Ők azok, akik kifejezetten örülnek, hogy a bolti és az online akciók nem csak 1 napig tartanak, így biztosan nem maradnak le a kedvezményekről - derült ki a LogiNet és a Reacty Digital közös, 18-79 éveseket vizsgáló, reprezentatív felmérésből.

2020. október 24. 10:40

Milyen hatása lehet egy második hullámnak?

A koronavírus úgy tűnik, hogy a világ véget nem érő története. Amint a vírus első hullámai elapadnak, és az országokat a gazdasági fellendülés iránti optimizmus érzete hatja át, akkor jön a második hullám fenyegetése. Számos gazdaságot átfogóan súlyosan érintettek, és most az országoknak vissza kell állniuk és folytatniuk kell a harcot, a megfelelő harcot a halálos járvány ellen. Bár a világ kétségbeesetten ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy hamarosan kifejlesztenek egy oltóanyagot, a valóság az, hogy még mindig nem áll rendelkezésre a kívánt oltóanyag, és több helyen a második hullám gyors erőre kap. Tehát az igazi kérdés az, hogy mely országokat érinti a legrosszabbul, és hogyan fogja Európa kezelni ezeket a második hullámokat a gazdasági egyensúly fenntartása érdekében?

2020. október 20. 17:17

A magyar hölgyek körében is egyre hódítanak a podcastok!

Bár a hazai podcast piac még mindig kicsi, ám a tavalyi évhez képest egyre emelkedik a magyarországi felhasználók, azon belül is a hölgyek aránya – derült ki egy friss hazai kutatásból, amely az on demand audió médium itthoni hallgatási szokásait vizsgálta. Az online kérdőíves, több, mint 1000 podcasthallgató bevonásával készült felmérésnek köszönhetően még számos, a fentiekhez hasonló érdekes összefüggésre derült fény.

2020. október 18. 13:51

Fujitsu kutatás: Milyen akadályokkal szembesülnek a nők az IT-viszonteladói piacon

Az amerikai Üzletasszonyok Napjával egyidőben indította el a Fujitsu felmérését, amelynek célja, hogy azonosítsa a nők előtt álló legnagyobb lehetőségeket és kihívásokat napjaink európai IT-viszonteladói piacán.

Kulcsszavak: Fujitsu kutatás IT
2020. szeptember 23. 17:58

A digitális felkészültség lehet a vállalatok igazi vakcinája a pandémia ellen

Felértékelte az automatizáció jelentőségét a járvány a gazdasági szereplők körében az SAP Hungary által végzett friss Digitális COVID Körkép kutatás szerint. Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. A 200 fő feletti cégek jobb munkaerőmegtartó képességről számoltak be, és körükben volt inkább pozitív a távmunka munkaerőhatékonyságra gyakorolt hatása is.

2020. szeptember 16. 19:16

Elszaporodott az internetes bűnözés a távmunka alatt

Világszinten megnőtt a cégeket ért internetes támadások száma a járványügyi helyzet alatt – derül ki az ESG IT kutató- és tanácsadócég friss felméréséből. A rendkívüli helyzetben távmunkába költözött cégek ugyan többnyire zökkenőmentesen oldották meg az átállást, de az otthonról dolgozó kollégák eszközeinek védelme számos nehézséget okozott az IT-csapatoknak. Ma már kizárólag naprakész technológiával van esély minimalizálni a támadások sikerét – hívja fel a figyelmet a Panda Security.

2020. szeptember 16. 17:33

Iskolakezdés 2020: tavaly még kérdés volt, hogy kell-e a kütyü a tanuláshoz, idén már nem

A koronavírus második hullámának elején, minden iskolás korú szülőt izgat a kérdés, hogy vajon miként alakul majd az őszi félév? Lesz újra digitális oktatás? Tanszerre vagy inkább új számítógépre költsünk? Egyáltalán jó a gyereknek a digitális oktatás? A GKI Digital augusztus végén készült lakossági kutatása ezt a témát járta körbe.

2020. szeptember 12. 11:36

Lassabb változásban hiszünk: messze még a repülő autók és légdeszkák kora

A koronavírus előtti időkben tömegközlekedéssel, mostanság viszont autóval indul útnak a többség, derül ki az Allianz Hungária Zrt. legújabb hazai kutatásából. A felmérés eredményei alapján úgy tűnik, hogy nem várunk radikális változást az elkövetkezendő 20 évben utazási szokásainkat tekintve, de azért szívesen kipróbálnánk az önvezető járgányokat. A vállalat ezúttal honfitársaink közlekedésről alkotott jelenlegi véleményére és jövőbeli elképzeléseire volt kíváncsi.

2020. szeptember 9. 19:34

Változások a munkaerőpiacon: Ki mit tud? És mennyit kér érte?

Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az álláskeresők körében, addig idén kimondottan aktív maradt a “fehérgalléros” munkakeresés a karantén feloldását követően is. 

2020. szeptember 5. 11:56

163 millió forint kutatási támogatást nyert a Szent István Egyetem négy kutatója

A Szent István Egyetemen négy új kutatás indulhat el idén az OTKA kutatási pályázaton elnyert közel 163 millió forint támogatásnak köszönhetően. A támogatott kutatók élelmiszeralkotók hozzáférhetőségével, egy új típusú halszaporítási módszerrel, virágpor pellet aromakeverék kifejlesztésével, valamint aromás szénhidrogének mikrobiális biodegradációjával foglalkoznak majd.

2020. szeptember 4. 16:59

Így interneteznek a 18 év alatti fiatalok

A 18 év alattiak internethasználati szokásait, mozgatórugóit feltáró reprezentatív kutatást készített a Magyar Telekom a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai partnerségében. A hiánypótló InternetMOST felmérés keretében magukat a tizenéveseket kérdezték arról, mire használják leginkább az internetet, mit jelent számukra az online tér és arról is, mennyire érzik magukat biztonságban a virtuális világban. A kutatás többek között rámutatott az influencer-jelenség erősödésére, hiszen kiderült, a fiatalok 30%-a népszerű YouTube és Instagram oldalakról tájékozódik, illetve online idejük 56%-át a közöségi oldalak pörgetésével töltik.  

2020. szeptember 2. 16:40

Rekordbővülést hozott a koronavírus az e-kereskedelemben

A koronavírus-járvány hatásaként jelentősen megnőtt az online vásárlási kedv, így gyorsult az online kiskereskedelmi szektor növekedése is: az év első hat hónapjában az összesített belföldi online forgalom meghaladta a bruttó 355 milliárd forintot, ami közel 35%-os bővülés 2019 azonos időszakához viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek, az otthon, kert és barkács termékek, valamint a számítástechnikai eszközök iránt ugrott meg az online kereslet – derül ki, a GKI Digital és az Árukereső.hu friss kutatásából, mely a hazánkban működő webáruházak körében készült.

2020. szeptember 2. 12:21

Kibervédelem, adattudomány és agilitás

Habár a magyar döntéshozók elkötelezettek a digitális transzformáció iránt, erre vonatkozó stratégiával csupán a vállalatok harmada rendelkezik, a fejlesztéseket leginkább akadályozó tényezők között pedig előkelő helyen szerepel a naprakész szaktudás és a határozott vízió hiánya – derült ki a Stylers szoftverfejlesztő cég nemrégiben publikált kutatásából.  Közben a világjárvány olyan területeket emelt stratégiai szintre a vállalatoknál, mint a kibervédelem és a hatékonyságot felpörgető AI-alapú eszközök beépítése a mindennapi üzletmenetbe, az ehhez szükséges kompetenciákból azonban hiány van a hazai piacon. A Braining Hub IT oktatási centrum szakértői szerint a kibervédelem, a data science és az agilitás terén mindenképpen érdemes erősítenie a hazai vállalatoknak az elkövetkező várhatóan turbulens időszakra készülve.

2020. augusztus 31. 14:46

Kutatás az elektronikus fizetésről a pandémiás vészhelyzetben

Az Elektronikus Fizetési Stratégia (EFS) kialakításával kapcsolatos szakmai munka részeként, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) tagjai közreműködésével országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a hazai elektronikus fizetés helyzetéről, ezúttal a járványügyi helyzetben.

2020. július 27. 09:33

Szórakoztatóközpont vagy közösségépítő berendezési tárgy?

Az elmúlt hónapokban a televízió hangsúlyos szerepet játszott számos háztartás életében. A felhasználók több időt töltöttek közösen a képernyők előtt, és a választáskor is fontosabb volt, hogy a családban mindenkinek megfeleljen egy-egy tévéműsor*. A Samsung a legfrissebb kutatásában arra volt kíváncsi, milyen új közönségszokások alakultak ki Magyarországon, a karantén idején, valamint a televíziók megváltozott szerepét is vizsgálta.

2020. július 24. 18:23

Kutatás: A járványhelyzet növelte a magyar cégek informatikai fejlettségét

A hatékony online munkaszervezés során kedvező tapasztalatokat gyűjtő magyar vállalkozások sokkal nyitottabbá váltak a további digitális fejlesztések iránt is - derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud friss villámkutatásából. Az országosan több mint 500 viszonteladó partnert kiszolgáló cég által gyűjtött visszajelzések alapján a Microsoft Teams platformján elérhető funkciók hosszú távon is beépültek az üzletmenetbe. A kutatásban résztvevő cégek kiemelték, hogy az online eszközöknek köszönhetően könnyebben tudják tartani a kapcsolatot a kollégák, nőtt a munkaszervezés hatékonysága és átláthatóbbá vált a feladatok kezelése is.

2020. július 20. 13:10

Online eszközök erősíthetik a fiatalok környezettudatosságát

Korunk egyik nagy kérdése, hogy a közösségi médián csüngő fiatalok számára miként lehet érdekessé tenni olyan fajsúlyos témákat, mint a környezetvédelem vagy a megújuló energiaforrások használata. Márpedig a most iskolapadban ülőket a jövőben még inkább érinteni fogják az egyre fokozódó környezeti problémák, így fontos, hogy a téma kapcsán megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek. Egy felmérés alapján úgy tűnik, hogy a kíváncsiság megvan bennük, környezettudatosságuk erősítéséhez azonban sokkal több nekik szóló online tartalomra is szükség volna.

2020. július 19. 10:05

A digitális platformok segítettek a magány enyhítésében

Az American Psychologist folyóiratban megjelent tanulmány szerint a magány érzése nem nőtt a karantén időszak alatt. Kiderült: a fizikai távolság nem kell, hogy szociális elszigeteltséget jelentsen, mivel a megváltozott életkörülmények miatt elkezdtünk a digitális platformokon szorosabban kapcsolódni egymáshoz - magyarázzák a kutatók. Alátámasztják ezt a vezető szenior telefongyártó, a Doro adatai is, miszerint az időseknek gyártott telefonok iránt megnövekedett az érdeklődés az elmúlt időszakban.

Kulcsszavak: Doro kutatás COVID-19
2020. július 17. 13:20

Digitális összefogással élhetőbbnek látjuk a jövőt

Összefogás, tettrekészség, meglátni az élet szépségeit, kevesebb rohanás és több együtt töltött idő – ezek a fontosabb dolgok, amelyeket a magyarok tovább vinnének a koronavírus miatti korlátozások idejéből. A Telekom legfrissebb kutatása*  szerint tízből heten gondolják azt, hogy a digitális megoldások és a vírus miatti korlátozások eredményeképp életformánk végérvényesen megérett a változásra, és ebben nagy szerepe volt és lesz az internetnek. 

2020. július 14. 17:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Hazánkban elsőként továbbított röntgenfelvételt egy diák 5G-n keresztül

Varga Róbert, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója Magyarországon először nagyfelbontású röntgenfelvételt továbbított 5G hálózaton keresztül, melyhez az Innomed Medical, a Vodafone Magyarország és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyújtott szakmai és technológiai segítséget. Ez az egészségügyi innováció új távlatokat nyit a különböző távdiagnosztikai eljárásokat illetően. 

2020. november 24. 12:01

A virtuális térben is nagyszabású startup találkozót szervezett a Hiventures

Negyedik alkalommal, de a pandémia miatt először kizárólag online rendezte meg a kelet-közép-európai régió legkiemelkedőbb startup networking eseményét, a neves előadókat felvonultató és rengeteg érdeklődőt vonzó Regional Startup and Innovation Day-t az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus. Az aktuális járványhelyzet ismert körülményeit tekintve kimondottan optimista hangvételű esemény egy időben több mint 500, összesen közel 2000 megtekintést generált. A hagyományos kategóriák mellett ezúttal a Covid krízisre legkiválóbban reagált startupot is díjazták, valamint megtartották a már megszokott boxringben szervezett Get In The Ring pitch párbajt is.

2020. november 21. 10:18
online sportfogadás