iGO kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: iGO

Véget ért az ország egyik legnagyobb programozó versenye, a C++ Grand Prix

Szoros verseny alakult ki az idei NNG C++ Grand Prix döntőjében, hiszen két diák és két tapasztalt szakemberekből álló csapat került be a legjobbak közé. 

2016. december 8. 12:10

Indul az ország egyik legnagyobb összdíjazású programozóversenye

Idén ötödik alkalommal rendezi meg C++ Grand Prix programozóversenyét az NNG. A rendhagyó összecsapás lehetőséget nyújt az informatikus hallgatóknak és a tapasztalt szakembereknek arra, hogy összemérjék tudásukat. A selejtezőkben és a döntőben egyaránt olyan kihívásokkal találkozhatnak, amelyekkel bizonyíthatják, hogy ők a szakma legjobbjai.

2016. október 9. 15:11

Itt a frissítés a SzülinAppra!

Az autós navigációt fejlesztő NNG tavaly kiadott, ingyenes navigációs alkalmazásában a mai nappal már elérhető a frissített Magyarország térkép.

2016. május 11. 11:04

Kínaiul is elérhető az iGO fejlesztőjének, az NNG-nek a megújult honlapja

A cég nagy figyelmet fordított arra, hogy komplex szolgáltatásait és termékeit könnyen átlátható és érthető formában tudja bemutatni, ezért rengeteg videós és grafikus tartalom került az oldalra.

Kulcsszavak: NNG website iGO
2015. október 29. 16:33

Állásajánlattal a Mobile World Congressre viszi a legjobb programozókat az NNG

Idén negyedik éve hirdeti meg C++ Grand Prix elnevezésű programozóversenyét az iGO Navigációt fejlesztő NNG. Az október végétől egy hónapon át tartó verseny idei győzteseit egy állásajánlat mellett egy utazás is várja.

2015. október 12. 15:12

Japánok finomítják tovább az iGO-t

Az NNG élőszóval vezérelhető, intelligens hangfelismerő funkcióval teszi még felhasználóbarátabbá termékeit

Kulcsszavak: NNG security navigáció GPS iGO
2015. július 29. 13:38

Új termékkel készül a navigációs piac megreformálására iGO gyártója

A NavFusion Platform célja, hogy hidat képezve a jármű és az azt körülvevő környezet között, teljesebbé tegye a vezetési élményt.

2015. június 8. 09:27

Kínában terjeszkedik az iGO gyártója

A mobil- és jármű-navigációs rendszereket fejlesztő NNG a tervek szerint még idén megalapítja kínai leányvállalatát - közölte a társaság ügyvezető igazgatója a Világgazdasággal.

Kulcsszavak: +céginfo iGO NNG
2015. június 5. 09:33

Félmillióan töltötték le az iGO SzülinAppot

Már a letöltési időszak előtt igen nagy érdeklődés mutatkozott ajándék szoftvere iránt: több mint 40 ezren regisztráltak érdeklődőként a kampány weboldalán. Az április 20-án indult akció mindössze 10 napja alatt közel 500 ezren töltötték le az iGO Navigáció SzülinApp kiadását.

Kulcsszavak: NNG iGO GPS mobilalkalmazás
2015. május 3. 14:57

További növekedésre számít az autónavigációs iparban az NNG

Négy éven belül csaknem duplájára, 38 százalékra nő az integrált, gyárilag beépített navigációs megoldással rendelkező autók száma, az egyre élesebb verseny miatt a technológia ára drasztikusan csökken, miközben a gyártóknak a legújabb fejlesztésekkel kell helyt állniuk a piacon

Kulcsszavak: NNG autószolg GPS iGO
2015. április 17. 08:15

Tíz napig ingyenes az iGO navi - Magyarország térképpel

Az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi iGO Navigációját okostelefonokra, amely a cég legfrissebb Magyarország térképét tartalmazza. A gesztus apropója, hogy idén éppen tíz éve annak, hogy az alapítók létrehozták a ma már világszerte milliók által használt iGO Navigációs szoftvert.

Kulcsszavak: iGO NNG mobilalkalmazás GPS
2015. április 15. 08:48

Amerikai autóipari szoftvercéget vásárolt a magyar NNG

Profilbővítési céllal autóipari fedélzeti szoftverek fejlesztésére szakosodott amerikai vállalatot vásárolt meg az iGO navigációs alkalmazásról ismert magyar NNG.

Kulcsszavak: iGO NNG navigáció GPS
2014. augusztus 19. 13:39

Töretlenül növekszik a navigációs megoldásokat kínáló NNG

Magabiztos fejlődésről számolnak be az NNG Kft. pénzügyi mutatói: az iGO Navigáció budapesti székhelyű fejlesztője a 2013-as évben 46 százalékkal növelte bevételeit az előző évhez képest. A szám annak tudatában különösen figyelemreméltó, hogy a cég forgalma szinte teljes mértékben a szoftverek licencdíjából származik.

Kulcsszavak: iGO navigáció NNG +céginfo
2014. július 17. 08:15

Az iGO fejlesztője, az NNG csatlakozik a Bridge Budapesthez

Az iGO Navigációs rendszert fejlesztő NNG csatlakozik a Bridge Budapesthez, hogy fejlessze és ösztönözze a magyar vállalati szférát. 

Kulcsszavak: kkv Bridge Budapest iGO NNG
2014. február 6. 15:47

Magyar navigáció a Mazda3-ban

A Mazda3 másfél hónapja rendelhető a magyarországi márkakereskedésekben. Megjelenése merész, sportos, a SKYACTIV technika minden elemét hordozza, és MZD Connect rendszerén keresztül. Navigációs szoftverét pedig a magyar NNG Kft. fejlesztette: a vezető a nélkül marad online kapcsolatban a világgal, hogy figyelme elterelődne az útról és veszélyeztetné biztonságát.

2013. december 24. 13:44

Az NNG nyerte „Az Év Irodája 2012” díjat

Az iGO Navigáció fejlesztőjeként ismert NNG Kft. új székháza „Az Év Irodája 2012” elismerést kapta az iroda.hu szervezésében megrendezett díjátadó ünnepségen. A közel egy évtized alatt a navigációs szektor meghatározó szereplőjévé fejlődő NNG 2012 októberében költözött a mintegy 400 munkatársának inspiráló munkakörnyezetet kínáló óbudai épületegyüttesbe.

Kulcsszavak: iroda NNG iGO
2013. február 3. 12:46

Az iGO primo app már a Pioneer AppRadio-val is használható

Legújabb frissítésével az iPhone-on és iPad-en is elérhető iGO primo app már a Pioneer AppRadio autós multimédiás egységével is összekapcsolható. Az összekapcsolást lehetővé tévő bővítmény hamarosan letölthetővé válik az iGO primo app különböző regionális, köztük az európai, orosz, török, dél-amerikai, észak-amerikai és brazil kiadásaiban is.

2012. július 4. 14:27

Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app

A felhasználók visszajelzései alapján a valós idejű forgalmi adatok nélkülözhetetlenek a stresszmentes közlekedéshez, ezért most az iGO primo app ingyenesen kiegészült a legnépszerűbb extra funkcióval. Az alkalmazás által felhasznált, valós idejű forgalmi adatokat interneten keresztül tölthetők le iPhone-ra.

2012. április 27. 14:00

Vodafone Navigation Hungary: iGO primo alapokon

Már letölthető a Vodafone Navigation Hungary frissített változata, amely az iGO primo app legújabb funkcióit is tartalmazza és az on-board navigációnak köszönhetően használata nem generál extra költségeket az iPhone-felhasználók számára.

2012. április 13. 14:54

iGO primo app Car Dock - A biztonságosabb navigációért

A biztonságosabb és kényelmesebb navigáció érdekében az NNG új rögzítőpanelt kínál az iPhone készülékekhez. A vállalat első hardverterméke az autók műszerfalának zenei és szórakoztató központjává alakítja az iPhone-t, optimalizálva annak navigációs funkcióit minden helyzetben.

2011. december 19. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14