ITware kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: ITware

Kis és középvállalkozások is tudják segíteni a bajba jutott tanintézményeket

A koronavírus-járvány okozta válság helyzet, nem csak a gazdasági élet szereplőit viselte meg, hanem az oktatási intézményeket is. Az ITware Kft. három szervert adományozott különböző iskoláknak, hogy ezzel segítse az iskolák könnyebb átállását az online oktatásra. 

2020. július 20. 14:33

Mit tesz értünk a mesterséges intelligencia?

A mesterséges intelligencia (MI) régóta foglalkoztatja az emberek fantáziáját, hiszen használatával egy új aranykor köszönthet be. Már az 50-es évektől kutatták a területet, de az igazi áttörést 2012ben a deep learning rendszerek hozták el. A nagyvállalatok mellett (mint az Amazon, Microsoft vagy a Google) egyre több KKV is elkezdett a területtel foglalkozni, hiszen a cégek adatvagyona felbecsülhetetlen. Az ITware gyakorlati példákon keresztül mutatta be a hazai nagyvállalatok szakembereinek, hogyan is tudják ők alkalmazni a gépi tanulást saját iparágukban.  A nagysikerű ingyenes webinár öt szakterület esettanulmányain (HR, gyártás, minőség-ellenőrzés, mezőgazdaság, telekommunikáció) keresztül demonstrálta, hol tart ma ez a technológia. A Develor szervezetfejlesztő cég azt is megmutatta, hogyan kezeljük a változás emberi oldalát, hogy a szervezeti ellenállást leküzdve elkötelezetté tegyük munkatársainkat, akiknek hozzáállásától és viselkedésétől függhet a technológia bevezetésének sikere.

2020. június 26. 11:50

ITware a MWC-n: mobilalkalmazást készíthetünk 15 perc alatt

APPaware olyan webes okostelefon-alkalmazás szerkesztő, amely lehetőséget biztosít arra, hogy bárki létrehozza saját mobil alkalmazásait. Nem kell hozzá programozói tudás, csak alapszintű számítógépes felhasználói ismeret. A szerkesztési folyamat annyira egyszerű, mint egy üzleti prezentáció elkészítése.

2014. március 11. 10:34

Mit ígér idén a Mobile World Congress?

Az ITware legújabb megoldásait a mobil iparág további innováció mellett. A február végén megrendezésre kerülő Mobile World Congress szakkiállításon, Barcelonában mutatja be ugyanis újdonságait az ITware Kft., hazánk egyik vezető szoftver- és mobilalkalmazás fejlesztő cége. A nemzetközileg is elismert vállalat elsősorban a mobilszolgáltatók és a telekommunikációs cégek számára kínál vonzó szoftvermegoldásokat, de újdonságai a reklámpiac, a tartalomszolgáltatók és a vállalati szféra érdeklődésére is számíthatnak.

2013. február 15. 09:12

Sikeres magyar szoftverek Dubajban és Tajvanon

Új partneri kapcsolatok, számos megrendelés és pozitív visszajelzések a szakma képviselőitől – ilyen mérleggel zárta az elsősorban mobilkommunikációs szoftverek fejlesztésében szerzett sokéves tapasztalatáról ismert magyar ITware a tajvani Taitronics és a dubaji GITEX kiállítást.

Kulcsszavak: kiállítás ITware
2012. november 7. 08:58

Magyar beágyazott szoftver sikere Japánban

A magyar Nobel-díjasok adtak „marketing támogatást” az ITware japán szoftver exportjához. Az elsősorban mobilkommunikációs szoftverek fejlesztésében szerzett sokéves tapasztalatáról ismert ITware kapott megbízást egy mérésadatgyűjtő rendszer szoftverének elkészítésére a japán FB Triangle-től.

Kulcsszavak: ITware
2011. március 1. 18:10

Magyar programajánló és mobiltelevíziós platform Barcelonában

A  Mobile World Congress négy magyar kiállítója egyikének - az  ITware Kft.-nek - jóvoltából először láthatja a Barcelonában összegyűlt nagyközönség a MyParty-t, az okostelefonok képekkel és videóval illusztrált közösségi programajánlóját, és a MOTIware közösségi mobiltelevíziós platform legújabb változatát. „Az általunk most bemutatott fejlesztések elsősorban a mobiloperátorok és tartalomszolgáltató vállalatok számára kínálnak gyors bevétel növelési lehetőséget, hiszen általuk a meglevő előfizetők részére olyan új élményeket biztosíthatnak e cégek, amelyek a kapcsolati hálókon keresztül gyorsan elterjednek és jelentős adatforgalmat generálnak.” – mondta Dankó Sándor, az ITware ügyvezető igazgatója.

2011. február 16. 14:34

Négy magyar kiállító készül a barcelonai mobil kongresszusra

A mobil iparág egyik legjelentősebb eseményén, a februári Mobile World Congress-en, Barcelonában ismét lesz magyar stand. A világ legnagyobbjai mellett a magyar standon közösen jelenik meg a négy magyar cég: FlexiTon, BHE Bonn Hungary, 3GM és az ITware.

2011. január 22. 15:05

Tömeges sms küldő rendszer a Vodafone-nál

A tavaly júliusban kiírt tender győzteseként a hazai ITware Kft. készítette el a Vodafone tömeges rövid szöveges üzenetküldő alkalmazását, amellyel vállalati ügyfeleinek kínál online elérhető új szolgáltatást az operátor.

2011. január 21. 10:15

Új, önkiszolgáó vállalati portál

A T-Systems új, online elérhető önkiszolgáló portált hozott létre vállalati ügyfelei számára, amelyen keresztül egyszeri belépéssel és egységes környezetben válnak elérhetővé a népszerű Virtualoso, Telematrix, EasyLine és Webshop szolgáltatások. Az új portál a számlákkal kapcsolatos teendők megkönnyítésére online ügyfélszolgálatot és chat szolgáltatást is biztosít. A kilenc hónapig tartó fejlesztés integrátora és a rendszer architekturális megtervezője a telekommunikációs szoftverek fejlesztésében évtizedes tapasztalattal rendelkező ITware Kft. volt.

2010. október 26. 13:09

Magyar újdonságok a közel-keleti GITEX-en

Bevásárló-központi infórobot és technológiafüggetlen mobiltelevíziózás is szerepel azon újdonságok között, amelyekkel az ITD Hungary szervezésében kiállító magyar cégek szerepelnek a Közel-Kelet legnagyobb információtechnológiai kiállításán, a GITEX-en.

Kulcsszavak: ITware kiállítás
2010. október 20. 10:21

Mobil TV alkalmazás mobilszolgáltatóknak

Az IT és mobilkommunikációs megoldásszállító ITware most a Media Hungary-n mutatja be egyik legújabb fejlesztését, a mobil televíziózást közösségi élménnyé formáló MOTIware-t. Az alkalmazás, amely a TV adásokat párhuzamosan több platformon, mobil környezetben is könnyen elérhetővé teszi, lehetőséget kínál azon mobilszolgáltatók, médiatulajdonosok számára, akik a mobiltévé bevezetésével szeretnének újabb bevételi forrásokhoz jutni.

2010. május 19. 12:07

ITware: segítség az elektronikus számlakibocsátásban

Több mint négy éve van lehetőség Magyarországon elektronikus számlakibocsájtásra, azonban még ma is viszonylag kevesen élnek e gazdaságos és környezetkímélő lehetőséggel. Az ITware által - első körben az általuk forgalmazott vállalatirányítási rendszerhez, a mago.net-hez - bevezetett elektronikus számla modul a jövőben elérhetővé válik a kis- és középes vállalatok számlázási megoldásait biztosító szoftverfejlesztő cégek számára is, és ezzel jelentősen mértékben növekedhet a hazánkban kibocsátott e-számlák száma.

Kulcsszavak: ITware e-számlázás
2010. március 29. 18:24

A "négyek" újra együtt a Mobil Világkongresszuson

A mobil-iparág legjelentősebb eseményén, a február 15-18 között Barcelonában megrendezendő Mobile World Congress-en közös standon állít ki ismét négy magyar cég. Az Allround, a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg a magyar standon. A „négyek” olyan informatikai, illetve elektronikai kis- és középvállalkozások, amelyek mobilszolgáltatók számára kínálnak szoftver- és hardvermegoldásokat. Bár eltérő szakmai területek művelői, elsődleges céljuk közös: az iparág élvonalába tartozó termékek és szolgáltatások értékesítése világszerte.

2010. február 9. 20:15

Barcelonában mutatkozik be az ITware magyar fejlesztésű közösségi mobiltévéje

Február 15-18. között, a 2010-es GSM Világkiállításon, Barcelonaban mutatkozik be a technológia független MOTIware, az ITware közösségi mobil TV megoldása.

Kulcsszavak: ITware mobiltévé
2010. január 21. 09:42

ITware: teljes körű vállalati e-szolgáltatások

Az ITware arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy új fejlesztésének és a T-systems Virtualoso szolgáltatásának köszönhetően ma már az e-szolgáltatások közel teljes skálája havidíjas konstrukcióban is hozzáférhető a vállalatok számára. A T-Systems által a Virtualoso szolgáltatásban eddig kínált email, szerver és virtuális konferenica funkciót most BackUp és IVR (Interactive Voice Response) funkcióval egészítették ki az ITware fejlesztései.

2009. november 30. 16:17

Mobile World Congress - gyorsabb adatletöltés, közvetlen internet-elérés

Megkezdődött a mobil iparág legjelentősebb eseménye, a barcelonai Mobile World Congress: az eseményen minden jelentős mobilcég kiállít, a készülékgyártók többfunkciós, érintőképernyős okostelefonokat mutatnak be, míg a szolgáltatók továbbra is a széles sávú internet-szolgáltatásokra (on line) építenek.

2009. február 18. 09:29

Négy magyar kiállító Barcelonában

A mobiliparág legjelentősebb nemzetközi eseményén, a február 16. és 19. között Barcelonában megrendezendő Mobile World Congress-en, az ITD Hungary támogatásával ismét négy magyar cég állít ki. Az Allround (a cég részvételéről már korábban hírt adtunk), a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon.

2009. február 9. 16:13

Idén is: magyar cégek a mobilvilág barcelonai seregszemléjén

A mobil iparág legnagyobb horderejű globális eseményén, a februári barcelonai Mobile World Congressen (a 3GSM jogutód rendezvényén) ismét kiállít négy magyar cég. Az Allround, a FlexiTon, ITware és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon (amelynek kialakítását idén az ITDH támogatja).

Kulcsszavak: ITware FlexiTon Allround 3GSM
2008. január 28. 11:29

Magyar Nemzeti Stand a barcelonai 3GSM Világkongresszuson

A világ legnagyobbjai mellett az Allround, az ITware, az E-Group és a FlexiTon is kiállított a mobiliparág legnagyobb eseményén, a február 5-12. között lezajlott 3GSM World Congress-en Barcelonában.

2007. február 26. 14:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14