A ZTE gyártja az első Tegra 4 meghajtású mobilokat

Farkas Norman, 2013. február 21. 15:58

A kínai gyártó bejelentette, hogy az ő műhelyéből kerülnek ki az első okostelefonok, melyekben az NVIDIA szupererős Tegra 4 chipsetje teljesít szolgálatot.

2012-ben a HTC volt az a gyártó, amely a legjelentősebben képviselte az NVIDIA megoldásait a piacon, hiszen a One X (amely a tajvani vállalat tavalyi nagyágyúja) meghajtásáért egy Tegra 3 chipset felel. Idén más lesz a helyzet, hiszen a nemrég leleplezett HTC One fedélzetén már a Qualcomm Snapdragon 600 teljesít szolgálatot.

Rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon melyik gyártó veti be elsőként az NVIDIA idei legdurvább chipsetjét, a CES során leleplezett Tegra 4-et? Nos, a minap megérkezett a válasz, ugyanis a ZTE bejelentette, hogy ő fogja gyártani az első Tegra 4 meghajtású készülékeket.

Egyelőre rejtély, hogy pontosan mikor kerülnek az üzletek polcaira a ZTE Tegra 4-alapú csúcsmobiljai, de mindenképp örvendetes, hogy a kínai gyártó ne egy, hanem rögtön több modell megjelenését helyezte kilátásba. Az előzetes információk szerint június vége felé landolhatnak a kínai piacon az említett mobilok, egyéb régiókban pedig csak valamikor 2013 második felében számíthatunk rájuk

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Kulcsszavak: NVIDIA Tegra 4 ZTE okostelefon

Hírek a GSM világából ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Viber: Hívószám-azonosító funkció Android-felhasználóknak

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 16:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36