Szalay Dániel kedvenc webhelyei

Csapó Ida Csapó Ida, 2002. november 16. 18:31
Szalay Dániel fiatal újságíró, illetve egy hírügynökség alapítója és ügyvezetője. 1995 óta internetezik, a számítógéppel hatévesen került kapcsolatba - akkor kölcsön kapott, XT típusú notebookja mára már csupán emlék. Igaz, gondosan megőrizte. A huszonegy éves cégvezető jelenleg a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folytatja tanulmányait.
Szalay Dániel: - Tizenéves korom óta újságíróskodom, egy diáklapnál, egy diákrádiónál és egy kerületi újságnál kezdtem: ott indultam el a pályán, amelynek azóta megszállottja, mondhatni rabja lettem. Országos terjesztésű újságok közül először az Internet Kalauzban (www.prim.hu/ikalauz) jelent meg írásom, honlapokról, illetve általában az internetről - e témától a mai napig sem tudtam elszakadni. Néhány évvel később már azon kaptam magam, hogy kimondottan internetes médiumnak, a Prím Online-nak (hirek.prim.hu) is dolgozom. Ez nem ritkán napi féltucatnyi cikk elkészítését jelenti, de gyakorta működöm együtt például a Népszabadsággal (www.nol.hu) is. Külön öröm számomra, hogy nemcsak az új típusú médiában, hanem a "hagyományos" sajtóban is dolgozhatok. A NOL webcímén, a napilap archív rovatában fel is lelhető néhány régebbi írásom. Egy elsősorban biztonságtechnikával foglalkozó szaklap információbiztonsági szekciójában pedig internetes biztonsággal kapcsolatos rovatot szerkesztek.

Business Online: - Netán saját hírügynöksége is internettel kapcsolatos feladatokat lát el?

Sz. D.: - Igen, jó másfél évvel ezelőtt egy családtaggal közösen alapítottuk a MediaworX nevű vállalkozást (www.mediaworx.hu). Gazdasági társaságként híreket szolgáltatunk, méghozzá "villámgyorsan". Ez utóbbi azt jelenti, hogy teljesen új szemléletet képviselünk. Úgy gondoljuk, az újságolvasók nem másnap vagy egy hét múlva kíváncsiak a "friss" hírre, hanem akkor, amikor az még valóban az újdonság erejével hat, tehát közvetlenül azután, hogy az újságíró tudomást szerzett róla. Tapasztalataim szerint még a legfürgébb online lapok is legalább háromórás késéssel számolnak be egy-egy sajtótájékoztatóról vagy bármilyen egyéb eseményről. Azt hiszem, az igazi online újságírás szépsége ott kezdődik, amikor az "itt és most"-ról, nem pedig az "ott és akkor"-ról szólunk.

B. O.: - Látogat-e szakmai lapokat az interneten?

Sz. D.: - Rendszeresen benézek a Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapjára (www.muosz.hu), gyakran felkeresem a reklámszakmával, lapkiadással foglalkozó www.kreativ.hu és www.btl.hu oldalait, akárcsak a www.mediainfo.hu és a www.e-ker.hu kikötőjét. A Kreatív esetében egyébként megrendeltem a portál napi hírlevelét is, így napi gyakorisággal hozzájuthatok a szakma legérdekesebb híreihez. Mostanában gyakorta felkeresem a radio.lap.hu és a www.webnyeremeny.hu portált, illetve a pr.lap.hu-t, valamint a media.lap.hu-t. Ezenkívül követem a www.linux.hu híreit is, és figyelem a Microsoft háza táján zajló eseményeket (www.microsoft.com/hun).

B. O.: - Használja az internetet kikapcsolódásra is?

Sz. D.: - Bár elsősorban szakmai érdeklődésem kielégítésére, információszerzésre, kommunikációra használom a világhálót, még a legfárasztóbb nap végén is jólesik betérni a Petőfi rádió Modem idők című számítógépes rádióműsorának honlapjáról (www.net.hu/modemidok) elérhető fórumba. Szinte állandó hozzászólója vagyok annak a főiskolai fórumnak is, ahol tanulmányaimat folytatom (www.bkf.hu). Ennek különlegessége abban áll, hogy igazi közösségformáló ereje van, hiszen az iskola számos hallgatója, néhány tanára, sőt maga a főigazgató is gyakorta ellátogat oda. A BKF weblapját egyébként más szempontból is említhetném, például ezen a címen nagyon gyorsan és egyszerűen lehet a félév tárgyait felvenni az Online Tanulmányi Rendszer (OTR) segítségével. Ugyanakkor a Kommunikációs Főiskola különlegessége például az is, hogy néhány lelkes hallgató - haladva a korral - az interneten tette elérhetővé az oktatók által is ellenőrzött jegyzeteket. Szabadidőmben szinte mindig felkeresem még a www.wiw.hu honlapot, amelynek máris több mint tízezer regisztrált tagja van. Az oldal a régi barátokkal való kapcsolattartást éppúgy megkönnyíti, mint ahogy lehetővé teszi "ismeretlen ismerősök" szerzését, akikkel később akár személyes találkozóra is sor kerülhet.

B. O.: - Megjelent-e honlappal az interneten a szabadidejéhez kötődően?

Sz. D.: - Párral igen. Néhány évvel ezelőtt saját pizzareceptemet is közzétettem az interneten (www.megaram.hu/~szdoni/pizza.html), amely azóta is elérhető, sőt némelyik, pizzával kapcsolatos oldalon, például a pizza.lap.hu címen kiemelt helyen szerepel egy rá mutató hiperhivatkozás. Persze utazni szintén nagyon szeretek, amit a www.megaram.hu/~szdoni/tunisia címen elérhető rövid tunéziai beszámolóm is tanúsít.

B. O.: - Mire használja még a világhálót?

Sz. D.: - A célirányos webböngészésen kívül leginkább az e-mailt használom. A levelezés nagyon fontos szerepet tölt be mind az üzleti, mind a személyes kommunikációban. Mára eljutottunk oda, hogy a primer távközlési eszköz számomra nem a telefon, hanem az e-mail, hiszen jóval praktikusabb. Ezenkívül, ha ráérek, szinte mindig bekapcsolom az ICQ nevű, azonnali kommunikációt lehetővé tevő programot is. Ennek segítségével real time módon tudunk az ismerőseimmel üzenni egymásnak. És időnként az IRC-re (Internet Relay Chat) is benézek... Döbbenetes emlék marad például, amikor munkámhoz használtam a chatet szeptember 11-én, a New York-i tragédia napján. Több százan voltunk a #nyc nevű szobában, ahol az amerikai megapoliszban tartózkodóktól közvetlenül tájékozódhattunk a szomorú eseményről. Arról, hogy nem egy film, hanem a valóság az, amit láthatunk a tévécsatornákon. Olyan linkeket is közzétettek a csevejszobában, amelyeket azután cikkeimben is fel tudtam használni.

B. O.: - Milyen módon kapcsolódik az internetre?

Sz. D.: - Azt hiszem, én már egyértelműen "netfüggő" vagyok. No nem, ez nem azt jelenti, hogy az internettel álmodom, de azt igen, hogy ha néhány napig nem tudom elérni a hálót, bizony komoly bajba kerülhetek munkám nem teljesítése miatt. A folyamatos online kapcsolat tehát elengedhetetlen. Szerencsére még épp időben tértünk át ADSL-re, néhány hónappal azelőtt, hogy a Matáv megszüntette évek óta jól bevált, kedvezményes, hagyományos modemes kapcsolat esetén érvényes internetes csomagjait. Mivel azonban a külvárosban lakom, nagyon izgalmas volt, hogy kihozzák-e ide a "drótot". Különösen azután, hogy érdeklődésemre a távközlési szolgáltatónál először azt mondták: csak a tőlünk néhány háznyira lévő szomszédig tudják biztosítani a nagy sebességű digitális kapcsolatot, mi ne is reménykedjünk. Mit tesz isten, végül mégis kiépült a vonal. Az internetfüggőséghez még annyit, hogy gyakorta az utcán is megnézem a leveleimet WAP-on, vagyis a mobiltelefonomon keresztül. Régebben még ennél is "rosszabb" volt a helyzet, akkoriban SMS-jelzést kértem a szolgáltatómtól minden egyes e-mail érkezéséről. Ezt a szolgáltatást akkor mondtam le, amikor olyan levéláradat érkezett, hogy a telefon folyton csak "ciripelt".

Kulcsszavak: website

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09