Zagg felmérés a fej-, illetve fülhallgató használati szokásokról

forrás: Prím Online, 2017. május 31. 12:24

A ZAGG vezető okostelefon és táblagép kiegészítőket gyártó vállalat fogyasztói felmérést készített az amerikai lakosság fej-, illetve fülhallgató használati szokásairól. A kutatásból kiderül, hogy az okostelefon felhasználók többsége több készülékkel is rendelkezik, és leggyakrabban testmozgás közben használja a legnépszerűbb mobil kiegészítőt.

Megjelent a ZAGG okostelefon és táblagép kiegészítőket gyártó vállalat friss kutatása az amerikai fogyasztók lakosság fej-, illetve fülhallgató használati szokásairól. A „Mobile Accessories Customer Survey” című felmérés szerint az amerikai okostelefon-felhasználók nagyobbik része több fejhallgatóval is rendelkezik, és hetente akár összesen hét órán keresztül használja ezeket. A megkérdezettek leggyakrabban szabadban végzett tevékenységekhez használnak fülhallgatót, mint a gyaloglás, futás, kocogás, de a gyakori az otthon pihenés közben történő felhasználás is, elsősorban abban az esetben, ha nem szeretnék zavarni a környezetüket.

 

A kutatásból az is kiderül, hogy az amerikai fogyasztók a felhasználás céljának megfelelően választanak különböző típusok között. A sporttevékenységek során használt termékek esetében alapkövetelmény a biztosan rögzíthető, jól illeszkedő kialakítás, illetve a nedvességállóság. A megfelelő fülhallgatópárna mellett a legfontosabb elvárás, hogy a készülék vezeték nélkül csatlakoztatható legyen a lejátszóhoz. A kutatás arra is rákérdezett, hogy miként tájékozódnak a vásárlás előtt álló fogyasztók. A válaszokból kiderült, hogy az internet a leghasznosabb információforrás, és a felhasználói visszajelzések elolvasása fontos tényező az új fejhallgató kiválasztásának folyamatában.

 

Milyen fülhallgatót használunk és mennyibe kerül?

Az elmúlt néhány évben számos új fülhallgató típus jelent meg a piacon. Jelenleg az üzletek polcain a hagyományos, a fülre illeszkedő, a hallójárati, és a teljes fülkagylót lefedő típusok között lehet válogatni. A fülhöz történő illesztés különböző típusai mellett a fejhez való rögzítésre is különböző megoldásokat kínálnak a gyártók. A leggyakoribbak a fülklipszes és a nyakra akasztható változatok. A kialakítás mellett vásárláskor válaszhatunk vezetékes, vagy vezeték nélküli Bluetooth-on csatlakoztatható modellek közül.

 

A ZAGG felmérése azt mutatja, hogy a piacot elsősorban a hagyományos fülbe helyezhető készülékek mozgatják. A kutatásban résztvevők 54%-a mondta, hogy rendelkeznek ilyen típusú készülékkel. Ugyanakkor nagyon népszerűek a közvetlenül a hallójáratba helyezhető, és a fülkagylót lefedő kialakítások is, amelyeket a válaszadók 42, illetve 24%-a használt a kutatás időpontjában.  A felmérésből kiderül, hogy a fülhallgatók a 18-44 éves korosztályban a legnépszerűbbek, illetve, hogy vásárláskor a fogyasztók számára a legfontosabb szempont a kényelem (51%), a kialakítás (49%), és a hangminőség (45%).

 

A sport fülhallgatók meghódítják a piacot

A sport fülhallgatók értékesítése folyamatosan nő, a piaci adatok szerint az összes eladott készülék mintegy 20%-át teszik ki. A sportos fejhallgató modelleket elsősorban gyalogláshoz, futáshoz, edzéshez vagy kerékpározáshoz, de 10-ből 9-en sportoláson kívüli célokra is használják. A sport fülhallgatókat vásárló felhasználók elsősorban a könnyű súlyt, és a biztonságos rögzíthetőséget keresik.

 

A okostelefon és táblagép kiegészítőket gyártó ZAGG IFROGZ márkája számos innovatív audió terméket kínál a fogyasztóknak. A vásárlók válogathatnak a vezetékes és az egyre népszerűbb vezeték nélküli Bluetooth megoldások között, például az IFROGZ legújabb Coda Wirless termékcsaládjának kínálatában.

 

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09