Okosmegoldások okosvárosoknak

forrás: Prím Online, 2018. január 10. 07:36

Az ENSZ becslései szerint 2050-re a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is fokozódnak, ennek megfelelően már ma is jelentős elvárásokat támasztunk az életünket kényelmesebbé tévő okosmegoldások iránt.

„Újra kell gondolnunk a városokat, aminek egyik kulcsát azon technológiák jelentik, amelyek a városokat intelligenssé és élhetővé teszik” – mondta dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatótanácsának tagja a Las Vegasban rendezett CES (Consumer Electronics Show, Fogyasztói Elektronikai Kiállítás) szakvásáron. „Intelligencia nélkül hosszú távon egyetlen városnak sincs jövője, hiszen az másképp az összeomlást kockáztathatja.”

 

A Bosch azon dolgozik, hogy a városokat és településeket felkészítse a jövőre. Intelligens mobilitás, jobb levegőminőség, fokozott kényelem és nagyobb biztonság, valamint számos új szolgáltatás – avagy a cél a lényegesen jobb életminőség a városokban és a lakóközösségekben. A technológiák és szolgáltatások beszállítója az idei CES-en, a világ legnagyobb elektronikai szakkiállításán számos új megoldást mutat be, amelyek intelligenssé teszik a városokat. 

 

Még nagyobb mértékű hálózatba kapcsolás: dolgok internete és mesterséges intelligencia

A hálózatba kapcsolt városok egyik alapvető feltételét teremtette meg a dolgok internete (Internet of Things, IoT), ami minden területre kihat: a Gartner felmérése szerint világszerte 2020-ig körülbelül 230 millió házat kapcsolnak hálózatba – ez az összes háztartás 15 százalékát jelenti. 2020-ra ezt a piacot pedig már 250 milliárd dollárra becsülik, és ugyanebben az időben világszerte már több mind 20 milliárd hálózatba kapcsolt berendezést használunk majd – füstjelzőket, riasztókat, villanyórákat, háztartási készülékeket, és még sok minden mást is. 

 

„A Bosch korán felismerte az ebben rejlő lehetőségeket” – mondta Hartung. „Elektromos termékcsoportjaink több mint fele már ma is hálózatba kapcsolható, 2020-ig pedig mindegyik azzá válik. Az okosvárosokhoz kapcsolódó gyors fejlesztés fontos mozgatórugója a mesterséges intelligencia. A Bosch e téren is tovább bővíti kutatásait.” 

 

 

2017 során a vállalat megnyitotta kutatóközpontját a mesterséges intelligencia fejlesztésére, amely mára körülbelül száz munkatársat foglalkoztat Renningenben (Németország), Palo Altóban (USA) és Bengaluruban (India). A Bosch 2021-ig mintegy 300 millió eurót fektet a kutatóközpont bővítésébe. A vállalat abból indul ki, hogy tíz éven belül mesterséges intelligencia nélkül elképzelhetetlen lesz szinte bármilyen termék.

 

Több szabadidő: hálózatba kapcsolt parkolás

A városi forgalom 2050-ig körülbelül harmadával nő, a Bosch ezért azon is dolgozik, hogy a holnap mobilitását balesetmentessé, stresszmentessé és károsanyag-mentessé alakítsa. A vállalat számos megoldást mutat be a CES 2018 szakvásáron, amelyek az e célhoz vezető utat szolgálják. A Bosch okosváros-projektjeinek nagyjából felében szerepet játszik a városi közlekedés, a parkolás pedig az egyik kiemelt téma ezek közül. Az amerikai autósok ugyanis évente több mint 40 órát töltenek manapság torlódásban vesztegelve, ezzel bő 160 milliárd dollár veszteség keletkezik. Ennek az időnek körülbelül harmadát csupán a parkolóhelyek keresése teszi ki. 

 

A Bosch e dilemmára is kínál megoldást: a közösségi alapú parkolással a vállalat átveszi a megfelelő parkolóhelyek utáni kutatás feladatát. Miközben halad az úton, az autó automatikusan felismeri és megméri a várakozó járművek közötti üres helyeket, és ezeket valós időben egy digitális térképre feltölti. Így az autósok közvetlenül a szabad parkolóhelyhez navigálhatnak. A Bosch ezt a szolgáltatást már több németországi városban, többek között Stuttgartban teszteli. Idén ehhez 20 amerikai nagyváros is csatlakozik, például Los Angeles, Miami és Boston.

 

2018 elején a Bosch ráadásul a Daimlerrel közösen egy új parkolóházi szolgáltatást is indít: az automatizált parkoló-inast (Automated Valet Parking). A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában az autók szabad parkolóhelyet találnak maguknak és be is állnak oda – mindezt sofőr nélkül. Az eredmény pedig még kevesebb stressz és hatékonyabb helykihasználás: ugyanakkora területen akár 20 százalékkal több jármű is elférhet így. A teljesen automatizált parkolást többek között a parkolóház intelligens infrastruktúrája teszi lehetővé, amely összeköttetésben áll a járművek fedélzeti szoftverével. A Bosch nemrég Frost & Sullivan 2017 Technológiai Innovációs Díjat kapott a vezető nélküli parkolás megoldásáért. 

 

 

Kevesebb energia és kisebb költségek: Bosch DC mikrohálózatok

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a városok a globális energiafogyasztás körülbelül 75 százalékáért felelősek, aminek a 40 százalékát az épületek okozzák. A világszintű energiafelhasználás 2035-ig 30 százalékkal nő a BP Energy Outlook 2035 tanulmány alapján. A Bosch számos megoldással rendelkezik, amelyek az intelligens energiamenedzsment segítségével csökkenthetik az áramfelhasználást. Ezek egy példája a Bosch DC mikrohálózat, amely nagyobb épületek vagy épületegyüttesek áramellátására szolgál. 

 

A mikrohálózatok rendkívül környezetkímélők, hiszen az energiát rendszerint megújuló forrásból nyerik. A hagyományos erőművekkel szemben a DC mikrohálózatokkal akár tízszázalékos energiamegtakarítás is elérhető. Ezenkívül önállóságuknak köszönhetően igazán megbízható áramellátókként szolgálnak, még akkor is, ha időjárási vagy egyéb biztonsági okok miatt a hagyományos hálózat nem lenne elérhető.

 

Üzleti lehetőségek: fellendülés az okosváros-megoldások piacán

Bizonyos nagyvárosokra, például Barcelonára, Szöulra vagy Londonra már ma is az okosváros szinonimájaként, prototípusaként tekinthetünk, miközben világszerte kis- és nagytelepülések egyaránt okosváros-megoldásokba invesztálnak. Az okosvárosok piaca évente 19 százalékkal nő, és 2020-ra évi 800 milliárd dolláros (680 milliárd eurós) forgalmat ér majd el. 

 

„Az okosváros régóta élő jövőkép, amit mi most segítünk megvalósítani. A Bosch kiváló helyzetben van, hogy a hálózatba kapcsolt városokat technológiai és gazdasági sikerré alakítsa” – fejtette ki Hartung. A vállalat jelenleg 14 átfogó okosváros-projekten dolgozik, többek között San Francisco, Szingapúr, Tiencsin, Berlin és Stuttgart városaival közösen, a közeljövőben pedig további városok követik majd ezeket. Az üzleti területeken átívelő projektekkel a vállalat az elmúlt két évben bő egymilliárd euróra duplázta árbevételét, és a bevételek továbbra is növekvő tendenciát mutatnak.

 

A San Francisco közelében fekvő San Leandro városában a vállalat körülbelül 5000 utcai lámpát szerelt fel LED-technológiájú intelligens világítótestekkel és központi vezérlőrendszerrel. Így a közvilágítás csak akkor kapcsol be, amikor valóban szükséges a mesterséges fény. Ezzel a megoldással San Leandro a következő 15 évben hozzávetőlegesen nyolcmillió dollárt takarít majd meg. „A kis- és nagyvárosok számára kínált intelligens megoldásaink energiát és pénzt segítenek megtakarítani” – mondta Mike Mansuetti, a Bosch Észak-Amerika elnöke a Bosch CES-en tartott sajtótájékoztatóján. A Bosch érzékelőivel mérhető és elemezhető a százezer lakosú San Leandro levegőjének minősége is, közlekedési torlódás esetén pedig a kamerák képe alapján a forgalomirányító rendszer automatikusan egy másik útvonalra tereli a forgalmat.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09