Minden negyedik munkavállalónak van lehetősége távmunkában dolgozni Magyarországon

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 13. 13:59

A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9%-uk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hu legújabb reprezentatív felméréséből.

Az állásportál a magyar munkavállalókat kérdezte arról, hogy a pandémiát követően hogyan alakult a munkahelyre való bejárási kötelezettségük, milyen lehetőségeik vannak jelenleg a munkavégzésük helyszínének megválasztására. Bár rugalmasabb lett a cégek hozzáállása a home office-hoz az utóbbi néhány évben, mégis sok dolgozó érzi úgy, hogy nem kap erre engedélyt annak ellenére, hogy otthonról is megfelelően el tudná látni a feladatait.

 

Freepik

 

A nagy cégek rugalmasabbak, a vezetők szabadabbak

 

Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége távmunkavégzésre, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére vagy a munkavégzéséhez kijelölt helyre. Ez az arány persze elsősorban a fizikai munkát végzők körében kimagasló (82%), hiszen esetükben gyakran speciális, helyhez kötött eszközökre vagy munkakörnyezetre van szükség a munkavégzéshez, a szellemi munkát végző alkalmazottaknak pedig a fele nem teheti ezt meg. 

 

Bevett gyakorlat, hogy nem egységes a távoli munkavégzés elérhetősége, így előfordul, hogy egy cégen belül eltérő szabályok vonatkoznak ezen a téren a munkavállalókra – a leggyakrabban az adott terület sajátosságai miatt. Azon cégeknél, ahol van távmunka lehetőség, a dolgozók negyede nyilatkozta, hogy beosztástól függ, hogy élhetnek-e vele, 9%-uknál pedig ezt egyéni elbírálás alapján határozzák meg – például kisgyerekes munkavállalók vagy a munkahelytől távol lakók esetében rugalmasabbak a munkaadók a home office kérdéskörét illetően. A vállalatnál betöltött szerepköröket tekintve a legkevésbé a felsővezetőkre (34%) és a középvezetőkre (37%) vonatkozik a helyhez kötött munkavégzés.

 

 

A hazai munkavállalók 9%-a dönthet szabadon munkavégzésének helyéről

 

A munkavállalók alig tizede dönthet teljesen önhatalmúlag arról, hogy honnan dolgozik, és ugyanekkora azoknak az aránya is, akik bár rugalmasan választhatnak az iroda és a home office között, de előre meghatározott napokon be kell járniuk – utóbbiak aránya a több mint 1000 főt foglalkoztató vállalatok alkalmazottainál szinte megduplázódik. A távmunkavégzést valamilyen formában biztosító munkahelyeken dolgozóknak mindössze 17 százaléka dönthet szabadon, hogy él-e a lehetőséggel – a többieket valamilyen szabályozás korlátozza ebben. 

 

Viszonylag ritkán fordul elő hazánkban (4%), hogy teljes egészében otthonról végezhető a munka és csak abban az esetben kell személyesen megjelennie a munkavállalóknak, ha azt egy konkrét feladat vagy esemény indokolja. Ez a fajta szabályozás is gyakoribb a nagyobb cégeknél dolgozók esetében (21%).

 

 

Ahol lehetőség kínálkozik a távoli munkavégzésre

 

Általában nem minden dolgozóra vonatkozik egységesen a távmunka igénybevételének lehetősége akkor sem, ha az adott cég alkalmazza ezt a munkavégzési formát. A távmunka lehetőségét biztosító munkahelyek alkalmazottai – a válaszadók 40 százaléka - minden második esetben (51%) hibrid rendszerben dolgoznak: bizonyos napokon az irodában, máskor pedig azon kívül végzik feladataikat. Ritkábban, az esetek egyharmadában adott kizárólag távoli munkavégzés, de emellett vannak a cégben, akiknek minden nap be kell járniuk, míg 17% dolgozik olyan munkáltatónál, ahol minden alkalmazott távmunkázik. Az egész céget érintő távmunka lehetősége az átlagosnál nagyobb arányban jellemző az egészen kis létszámú, 10 fő alatti és a 25 000 főnél nagyobb cégekre.

 

A távmunkát biztosító szervezeteknél a leggyakrabban ez akár a teljes munkaidőre is vonatkozhat, ha a munkavállaló így dönt (32%), míg 11% heti egy napot dolgozhat az irodán kívülről. Az ilyen cégeknél dolgozóknak közel harmada számára ugyan elérhető a távmunkavégzés, azonban esetükben nem beszélhetünk heti rendszerességről: gyakran ennél ritkábban, adott esetben nem is rendszeresen vehető igénybe ez a munkavégzési forma, külön engedéllyel kérhető, nem pedig garantáltan jár.

 

Szívesen dolgoznának otthonról, de nem tehetik

 

Ahol egyáltalán nincs lehetőség a távmunkára, vagy csak alkalmanként, ott a dolgozók fele úgy látja, hogy nem is tudná elvégezni a munkáját otthonról, ez többnyire a fizikai munkát ellátó munkavállalókra vonatkozik (67%). Minden második dolgozó (46%) véli úgy, hogy bár saját meglátása szerint részben vagy teljesen meg tudná oldani a feladatait munkahelyétől független helyről is, ennek ellenére nincs rá lehetősége.

 

„Hazánkban jelenleg alacsony azon cégek aránya, ahol lehetőség nyílik a távmunkavégzésre, annak ellenére, hogy 2020-ban, a BCG-vel közösen készített kutatásunkból az derült ki, hogy a magyarországi munkaadók 84 és a munkavállalók 88%-a gondolta akkor úgy, hogy nem csökkent a munkavégzés hatékonysága, sőt akár még javult is távmunka valamilyen formájának bevezetése után. Emellett ráadásul a munkaadóknak további, anyagi jellegű előnyük is származhat, ha nyitnak a távmunkavégzés felé, hiszen jelentős költségektől mentesülhetnek egy, a korábbinál kisebb iroda fenntartásával és a munkába járásból fakadó utazástámogatások ritkulásával” – mondta Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója. 

 

_________________________

Kutatásról: 1000 fős, a 18-65 éves magyar online lakosság körében végzett, nemre, korra, végzettségre és lakhóhelyre reprezentatív minta alapján.

Kulcsszavak: home office Profession.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36