Megduplázódott a mobilinternet forgalom a tavaly karácsonyi időszakhoz képest a Telekomnál

forrás: Prím Online, 2017. december 27. 16:43

Az idén közel kétszerese volt a Telekom ügyfelek karácsonyi mobilinternet forgalma a tavalyi ünnepi időszakban (december 24. és 26. között) mérthez képest. 

2016-ban a forgalom növekedés még csak 30%-os volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ami arra enged következtetni, hogy évről évre egyre többen kezdenek valami újba és választják a karácsonyi üdvözletekhez is az okostelefonjukon vagy tabletjükön a különféle internetes üzenetküldési formákat, mint az elektronikus levél, a cset és a közösségi oldalakon elhelyezett posztok. A Telekom tapasztalatai azt mutatják, hogy az adatforgalom felfutásához jelentősen hozzájárultak a nemrégiben bevezetett korlátlan adattartalmú, illetve bizonyos alkalmazásokra (közösségi, cset- és navigációs alkalmazásokra) nézve korlátlan mobilnet csomagok is.

 

A három ünnepnap közül 24-én mobilneteztek az ügyfelek a legkevesebbet, a forgalom napközbeni eloszlását nézve pedig az látszik, hogy aznap a mobilinternet forgalom este 8 és 9 óra között érte el a csúcsot.

 

Az internetes üzenetküldés mellett még mindig sokan választják a hagyományos SMS formátumot a jókívánságok eljuttatásához, bár számuk évente kb. 10%-kal csökken. Míg 2016-ben 6,9 millió Telekomos küldött SMS üzenetet rokonainak, ismerőseinek az ünnepek alatt, addig az idén már csak 6, 3 millióan.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09