Már több mint félmillió jegyet vásároltak a Vonatinfóval

forrás: Prím Online, 2018. november 15. 08:41

November elejéig több mint félmillió menetjegy kelt el a jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül. Az elektronikus jegyváltás egyre növekvő népszerűsége a gyorsaság és a kényelem mellett a kedvezményeknek is köszönhető; ezáltal csaknem 750 millió forintot takarítottak meg az utasok, ugyanakkor a MÁV-START bevételei is emelkedtek.

Az utasok június óta okostelefonon (Android és iOS operációs rendszeren) is megvehetik belföldi, egy útra szóló vonatjegyüket. A Vonatinfó nevű alkalmazásba letöltődő – 10%-os kedvezménnyel vásárolható – jegyeiket is mobilon tudják bemutatni. A vonattal utazók már több mint 525 ezer darab jegyet vásároltak kényelmesebben és olcsóbban a Vonatinfó jegyvásárlási funkciójának bevezetésétől november elejéig.

 

A Vonatinfón kívül a menetrendi kereső segítségével interneten is megvásárolhatók a vasúti jegyek, szintén 10%-kal alacsonyabb áron. A január 1-jétől november első hetéig vásárolt e-vonatjegyekre nyújtott kedvezmények összértéke meghaladta a 747 millió forintot. Mindeközben a MÁV-START menetdíjbevétele nem csökkent, mert a jegyautomatás, az internetes és a mobilalkalmazáson keresztüli jegyvásárlásokra adott 5, 10, illetve 20%-os kedvezmények 330 millió forint feletti többletet eredményeztek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

 

 

Az utasok körében egyre népszerűbb az online vásárlás, ezen belül az e-vonatjegy is. Idén október végéig már 7,6 millió jegyet vásároltak online (ideértve a vonatinfós vásárlásokat is), ami az e-vonatjegyeknél 100%-os a növekedést jelent 2017 hasonló időszakához képest: 10-ből 9 esetben ezt választják az utasok. Az önkiszolgáló (jegyautomatás, internetes és vonatinfós) csatornák részesedése 15%-ról 19%-ra nőtt az utasszámot tekintve.

 

Az Eurobarometer által, az EU 26 tagországában végzett legfrissebb vasúti felmérésből kiderült, hogy a vasúti személyszállítási szolgáltatást igénybe vevő magyar válaszadók 93%-a elégedett a hazai jegyvásárlási szolgáltatásokkal, míg az EU-s átlag 84%. Magyarország a jegyvásárlás egyszerűségét tekintve negyedik a rangsorban; ehhez a MÁV-START jegyértékesítési rendszerének fejlesztése is hozzájárult.

 

Háttér-információ:

A menetjegyek már két éve bemutathatók a jegyvizsgálóknak az okostelefonok képernyőjén, idén nyár óta pedig a Vonatinfó mobilalkalmazásból is lehet e-vonatjegyet vásárolni. Gyorsan népszerűvé vált a vasúttársaság legújabb jegyváltási megoldása, hiszen az utasok így akár útban az állomás felé, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket (csúcsidőben továbbra is javasolt az időben történő, elővételes jegyváltás). Az automatákból 5%-os, online és a mobilalkalmazásból 10%-os kedvezménnyel vásárolhatók e-vonatjegyek. A @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 km-es utazásra szóló e-vonatjegynél 20%-os árengedmény vehető igénybe. A Vonatinfón vásárolt vonatjegyek felhasználási feltételei megegyeznek az e-vonatjegyével.

 

A Vonatinfóról bővebb információk a MÁV-csoport honlapján érhetők el: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vonatinfo-mindent-tudo-belfoldi-vasuti-utazastervezo.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05