Magyar nyelvű app vált elérhetővé a beszédzavarral küzdő gyerekek és felnőttek számára

forrás: Prím Online, 2020. december 20. 13:50

Magyar nyelven is elérhetővé vált a súlyos beszédzavarral küzdő gyermekek és felnőttek akadálymentes kommunikációját támogató alkalmazás, az AVAZ. A Telenor támogatásával megvalósult fejlesztés – amelyet a nagyon ritka betegséggel született, kilencéves Vince családja kezdeményezett – több ezer érintettnek nyújthat segítséget.

Az AVAZ applikáció elsősorban azoknak készült, akik különböző betegségek miatt súlyos beszédzavarral küzdenek – azaz nem, vagy csak korlátozottan képesek beszélni –, de a képi megjelenítés és a modern mobil eszközök használatával mégis képesek lehetnek gondolataik megosztására, hogy a tágabb világgal is könnyen megértessék magukat. A világszerte 15 nyelvre lefordított, eredetileg Indiában fejlesztett app magyar verziójának létrejöttét a kilencéves Vince családja kezdeményezte és fogja össze. Vince az ízületeit és izmait érintő nagyon ritka betegség, az ún. AMC miatt nem tanult meg beszélni, ezért jelenleg is applikáción keresztül kommunikál.

 

Vince szülei, a Németh család az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakembereivel, többek között nyelvészekkel, pszichológusokkal és AAK szakértőkkel, valamint a Kis Hőseink Alapítvány közreműködésével dolgoznak az AVAZ magyar nyelvű változatának fejlesztésén. A munka révén Vince – és rajta kívül sok ezer kommunikációs nehézséggel küzdő gyermek és felnőtt, például autisták, cerebrális parézissel, központi idegrendszeri sérüléssel, afáziával és egyéb beszédképtelenséget okozó nehézséggel élők – könnyen az egyéni igények szerint alakítható, magyar mondatok alkotására alkalmas eszközt kapnak a mindennapi kommunikációhoz.

 

 

„Nemzetközi szakirodalmi adatok szerint körülbelül a népesség 0,5%-ának életminőségét javíthatja nagyban a vizualitáson alapuló, ún. alternatív és augmentatív kommunikáció (AAK) lehetősége, ami Magyarországon több ezer főt jelenthet. Ezt a módszert alkalmazza az AVAZ is, amely itthon hiánypótló: jelenleg ez az egyetlen olyan applikáció, amelyben az írott kommunikáció képi megsegítéssel és predikcióval együtt érhető el magyar nyelven. Egyaránt segítséget jelenthet például a komplex kommunikációs igényű gyermekek olvasni tanulása során, de a beállítások módosításával felnőttek számára is használható, amikor például Parkinson-kór vagy stroke esetén van szükség kommunikációs támogatásra” – mondta Miksztai-Réthey Brigitta, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar tanársegédje, aki szakértőként vesz részt az app magyarításában.

 

Az applikáció magyar változatának anyagi hátterét a Telenor biztosította. „A digitális oktatást segítő programjaink egyik alapelve, hogy mindent az alapoktól kell jól felépíteni. Ebben az esetben az egyik legalapvetőbb területet, az emberi beszédet és kapcsolattartást segítő technológia létrejöttéhez járultunk hozzá, ami reményeink szerint több ezer ember számára teremt valóban új alapot a további tanuláshoz és a teljes értékű élethez.” – mondta Mészáros Attila, a vállalat társadalmi felelősségvállalási programjaiért felelős igazgatója.

 

 

Hogyan működik az alkalmazás?

Az alkalmazás az AAK módszert használó emberek számára teljes körű kép- és szövegalapú lehetőséget nyújt a verbális kifejezésre, szintetizált beszéd segítségével. Az AVAZ magyar verziójának szókincse több mint 2500 szóból áll, és egyszerűen személyre szabható. Az appban 45000 kép található, melyekből mindenki testre szabhatja saját aktív szókincsét és ún. kommunikációs tábláit. A táblán minden egyes képhez egy-egy szó vagy mondat rendelhető, melyek megnyomásával a szavak és az összeállított mondatok magyar hangon szólalnak meg. A grafikus ábrák mellett a mondatalkotás folyamata billentyűzeten is kiegészíthető, valamint kép- és szövegpredikciók is elérhetők, így hatékonyabbá és kényelmesebbé tehető az appon keresztül folytatott kommunikáció. Szókeresésnél pedig a beírt kezdőbetűk hatására megmutatja az app a szó pontos elhelyezkedését a táblán.

 

Az applikációban elkészített mondatok jelenleg kimásolhatóak e-mail-be, vagy bármely üzenetküldési felületre. A fejlesztés későbbi fázisában az elkészült gondolatoknak nem csak szöveges változata, hanem a képi megjelenítése is közvetlenül az applikációból továbbküldhető lesz, ami segíti például a távoli kommunikációt a logopédussal vagy terapeutával. A tervek között szerepel a képernyőmegosztás-funkció is, így egy online meetingen a beszélgetés résztvevői hallhatják is a megszerkesztett mondatokat, ezzel az AVAZ a beszédzavarral küzdők online oktatásában is alkalmazható lesz.

 

Az AVAZ a fejlesztés első fázisában iOS-en, iPaden érhető el az AppStore-ban, és január 2-ig bevezető áron, 17.990 forintért tölthető le. Az iPhone-os, valamint Androidra elérhető verzió várhatóan tavasszal lesz elérhető.

 

Vincéről és családjáról készült videó: 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05