HONOR kabalaállatot terveztek a MOME hallgatói
A különleges hátlapi dizájnjairól is ismert, főként fiataloknak szánt okostelefon márka kabalaállata a szuperképességekkel bíró husky, melynek a karakterterveit egy pályázat keretében álmodták meg a MOME hallgatói.
A Honor Magyarország telefontok- és pólódizájn tervező pályázatot hirdetett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézetének Tervezőgrafika szakos hallgatói számára. A pályázati felhívás célja, hogy a Honor ösztönözze és elismerje a MOME hallgatói kreativitását és gyakorlati lehetőséget biztosítson a mintatervezésben azáltal, hogy az általuk tervezett grafikák késztermékeken köszönnek vissza, és a Honor márka kedvelői által megnyerhető relikviákká válnak.
A Honor főként a fiatal, Y és Z generációkra fókuszál, a márka stratégiájának részeként pedig igyekszik a fiatalokat minél jobban bevonni a Honor világába. Éppen ezért a kabalaállat tervezése kapcsán is a fiatal tehetségekre, a MOME tervezőgrafikus hallgatóira esett a választás.
A pályázat középpontjában az egyedi megjelenés, az izgalmas, vicces vagy érdekes témafeldolgozás áll. A Honor kabalaállata a husky, ennek szeretné megtalálni a megfelelő megjelenítési módját, melyben a kutya egyfajta szuperhősként jelenik meg egy fiatalos, esztétikus és újszerű grafikai stílus formájában.
A MOME hallgatói a karakter megrajzolása mellett pólóra és telefontokra is alkalmas grafikákkal készültek, a 14 pályamunka közül pedig a Honor online közössége szavazhatja meg a legjobb 10-et, amelyből végül majd a szakmai zsűri választ győzteseket. A szavazás ezen a linken érhető el. A pályázat első helyezettje 150.000 , a második 100.000, a harmadik 50.000 forintos díjban részesül. A közönségszavazás a Honor Magyarország hivatalos Facebook oldalán a mai naptól két héten keresztül tart.
A zsűri tagjai: Vargha Balázs, a MOME Média Intézet Tervezőgrafika Tanszék vezetője, Ament Amarilla, a Honor Marketing és PR kommunikációs vezetője és Kolozsvári Antal, a TCCM Honor országmenedzsere.
Kapcsolódó cikkek
- A HONOR 8X is megkapja az Android Pie alapú EMUI 9.0-et
- A HONOR a Telekomnál is elérhetővé tette legújabb csúcskészülékét
- A HONOR Gaming+ technológia tovább növeli a grafikus teljesítményt
- Piros színű Honor meglepetések Valentin-napra
- Magyarországra is érkezik a Honor legújabb csúcskészüléke 48 megapixeles kamerával
- A HONOR View20 újraírja az okostelefonos éra szabályait
- A View20 globális megjelenésével kapcsolna új sebességre a Honor
- Holnaptól már itthon is vehetünk Honor 10 Lite okostelefont
- A Honor 10-re a mai naptól elérhető az EMUI 9
- Januártól kapható lesz a Honor 10 Lite
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.