Éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálattal erősít a Samsung

forrás: Prím Online, 2019. április 9. 10:04

A Samsung idén tavasszal új fejezetet nyit az ügyfélkiszolgálás történetében. A vállalat 24 órában elérhető, mobiltelefonokra szakosodott ügyfélszolgálatot indít Magyarországon. A Galaxy eszközök tulajdonosai április 8-tól a nap bármely pillanatában kapcsolatba léphetnek a vállalat szakembereivel a 06-80-726-7864 telefonszámon keresztül.

Ahogy a mobiltelefonok mára már a rohanó világunk meghatározó kiegészítőivé váltak, egyre inkább felmerül az igény az okostelefon-gyártók felé, hogy a hét minden napján, 24 órában segítséget tudjanak nyújtani ügyfeleiknek. A Samsung ezekre a fogyasztói igényekre reagálva meghosszabbította telefonos ügyfélszolgálatának elérhetőségét, amellyel ezután – az ünnepnapok kivételével –, az év bármely napján gyorsan, egyszerűen kapcsolatba léphetnek a felhasználók. A lépéssel a Samsung lehetőséget biztosít vásárlóinak, hogy Galaxy eszközeikből minden pillanatban a maximumot hozzák ki, akik így az eszközvásárlás előtt, közben és után is bármikor professzionális ügyfélkiszolgálásban részesülhetnek. A 24 órás ügyfélszolgálatot régiónként vezeti be a gyártó, 2020-ra pedig a világ összes piacán elérhető lesz a lehetőség. 

 

„Hiszünk abban, hogy a felhasználóink visszajelzései és a velük folytatott párbeszéd az innovatív, jövőbe mutató gondolkodás alapja. A nap 24 órájában elérhető telefonos ügyfélszolgálat lehetőséget nyújt számunkra, hogy még jobban megértsük vásárlóink szükségleteit, igényeit. – mondta el Kovács Gábor, a Samsung ügyfélszolgálati megoldások üzletágának vezetője. – Az okostelefonok már önmagukon túlmutatva életünk szerves részét képzik munkaidőben és azon kívül egyaránt, ezért elengedhetetlennek tartjuk, hogy minden pillanatban, akár az éjszakai órákban is vásárlóink rendelkezésére álljunk, ha kérdésük merülne fel mobileszközeikkel kapcsolatban.”

 

A Samsung elkötelezett amellett, hogy az ügyfélkiszolgálás területén átfogó, személyre szabott lehetőségeket kínáljon és minden helyzetre megoldást nyújtson felhasználóinak, akik négy különböző, térítésmentesen használható szolgáltatástípus közül választhatják ki a nekik éppen megfelelőt. 

 

A Samsung honlapján található Terméktámogatás menüpontban az ügyfelek hasznos tippekhez juthatnak az esetleges kérdések leggyorsabb megoldásához. 

 

Az országban 21 szervizpont áll azok rendelkezésére, akik a személyes ügyintézést részesítik előnyben, ebből 5 a fővárosban, 16 pedig a nagyobb vidéki városokban található. A 2017-ben Budaörsön nyitott S-Drive drive-through szervizponton a felhasználók sorban állás nélkül, saját járművük kényelmét élvezve adhatják le okostelefonjaikat a Samsung szakembereinek.

 

Az olyan kiegészítő szolgáltatások, mint a Posta Pontok pedig a kisebb városokban élő ügyfelek dolgát könnyítik meg. Az így leadott készülékeket az ország 96 postáján és 26 postafiókjában, csomagautomatákból vehetik át. 

 

Ezt az átfogó ügyfélszolgálati portfóliót egészíti ki a Samsung okostelefon tulajdonosok számára most kibővített, a nap 24 órájában üzemelő, a 06-80-SAMSUNG (06-80-726-7864) számon ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálat, amelyen keresztül a felhasználók azonnal kapcsolatba léphetnek a Samsung munkatársaival.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09