Budapesti élő döntővel zárul a 3 milliós összdíjazású e-sport verseny
Idén először rendezték meg a K&H Egyetemi E-sport Kupát, amelynek alapszakaszában nyolc egyetem több mint 90 csapat mérte össze tudását. A kiemelt, 3 millió forint összdíjazású torna döntőjében játékonként már csak a legjobb négy csapat bizonyíthatja kiváló teljesítményét 2022. április 23. és 24. között a budapesti Gamerlandban. A League of Legends győztes csapata számára ráadásul nem ér véget a döntővel a küzdelem. A magyar egyetemi bajnok nemzetközi mezőnyben, 16 európai ország egyetemeivel folytathatja a versenyzést.
Kiemelt díjazással, nemzetközi kapcsolódással, szemeszterenkénti versenyekkel indult el idén elsőként a K&H Egyetemi E-sport Kupa. A torna alapszakaszában 2 négy csapatos csoportban körmérkőzéses rendszerben zajlottak az összecsapások 2022. március 10. és 2022. április 14. között. A hétvégén pedig már helyszíni szurkolók előtt dől el, hogy ki lesz a 2022-es évad tavaszi magyar egyetemi bajnoka.
“Az e-sport fejlődésében 5 éve veszünk részt aktívan, hiszen az e-sportra, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágára a jövő sportjaként tekintünk. Az első alkalommal meghirdetett K&H Egyetemi E-sport Kupán 8 egyetem 95 csapata indult el a 3 millió forintos díjazásért. A hétvégén pedig már játékonként a 4 legjobb csapat mutathatja meg elhivatottságát, eltökéltségét és kiváló teljesítményre való törekvését. Hiszünk benne, hogy a sportág nemtől és kortól is függetlenül mindenkinek szól, hiszen a League of Legends versenyben nem megszokott módon női játékos is erősítette a mezőnyt, a Metropolitan Egyetem színeiben” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
"A Magyar E-sport Szövetség stratégiai célja volt a kezdetek óta, hogy a felsőoktatásban zajló elektronikus sportélet speciális területén is megszólítsa a versenyszerű videojátékos közösséget. Ezen törekvésünk révbe ért idén, ugyanis életre hívtuk a K&H Egyetemi E-sport Kupát. Melynek legizgalmasabb szakaszához érkeztünk, a döntő hétvégéhez, 4 LOL és 4 CS:GO csapat várja április 23-án és 24-én a Gamerlandban rendezendő végső összecsapásokat. A mérkőzéseken 2 győzelemig tartó párharcban döntik el játékonként, hogy melyik egyetem állhat a dobogó legfelső fokára." – emelte ki Biró Balázs a Magyar E-sport szövetség elnöke.
A K&H Egyetemi E-sport Kupa a versengés mellett a legújabb technológiai megoldások és alkalmazások felhasználását is zászlajára tűzte. Az idei szezon döntőjére kilátogatók helyben is megismerkedhetnek a Mesterséges Intelligencia Kihívással.
„A mesterséges intelligencia (MI) ma már számos formában jelen van az életünkben, így a játékiparban is. Az egyetemi e-sport közösség különösen fontos az MI kihívás programunkban, ahol a résztvevők ingyenes online kurzusban kapnak átfogó képet az MI-ről, annak felhasználásáról és az etikai kérdéseiről. Célunk, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatók megismerjék és életük szerves részeként tekintsenek a mesterséges intelligenciára." – fogalmazott Dr. Dietz Ferenc, oktatási munkacsoport vezető, a Mesterséges Intelligencia Koalíció részéről.
League of Legendsben a Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és Széchenyi István Egyetem ötfős alakulata csap össze a fődíjért, míg CS:GO-ban a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem csapatai mérkőzhetnek meg a négyes döntőben a fináléba jutásért.
A döntő programja:
Egyetemi League of Legends E-sport Kupa by K&H – 2022. április 23., Gamerland
11:00 BCE – ÓE
14:00 BME – SZE
17:00 döntő
K&H Egyetemi CS:GO E-sport Kupa – 2022. április 24., Gamerland
11:00 BGE-ÓE
14:00 DE-BCE
17:00 döntő
Azok számára, akik a helyszínen nem tudnak részt venni, az Esport1 Twitchen, Facebookon és Youtube felületén élőben közvetíti a K&H Egyetemi E-sport Kupa döntőjét.
Kapcsolódó cikkek
- Két hónap után búcsúzik az OGEX
- Idén is elismerték a kiemelkedő e-sport teljesítményeket
- Kétnapos programmal várja a látogatókat a budapesti OGEX a HUNGEXPO-n
- 3 milliós összdíjazással indul a K&H Egyetemi E-sport Kupa
- Több mint 100 játékot próbálhatunk ki az OGEX 2022 ingyenes rendezvényein
- Országos Gaming rendezvénysorozat indul 2022. február 18-án
- Együtt az egészséges egyetemi és főiskolai e-sportért
- Az LG támogató partnerként csatlakozott a League of Legends Európa-bajnoksághoz
- Rekordot döntött a V4 Future Sports Festival
- Magyarország első alkalommal vett részt az e-sport világbajnokságon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.