Az Európai Bizottság és az NGI által ajánlott üzenetküldő szolgáltatások

forrás: Prím Online, 2021. január 31. 10:02

A Covid19-világjárvány kitörése óta mindannyian felismertük mennyire fontos az, hogy a megfelelő kommunikációs eszközökkel rendelkezzünk és így kapcsolatban maradhassunk egymással. Ahogy azonban egyre inkább tisztában vagyunk a magánéletünkre vonatkozó jogokkal és egyre inkább ragaszkodunk hozzájuk, egyúttal fokozottabban figyelünk a kommunikációs eszközeink használatával kapcsolatos feltételekre is. 

Másként szólva tehát nem csupán az a fontos, hogy az eszközök működjenek, hanem azt is tudni szeretnénk, hogy miként működnek. A felhasználóknak meg kell bízniuk a saját társadalmi köreikben használt kommunikációs csatornákban, különösképpen az egyének és csoportok közötti magánüzenetekben.

 

Az Újgenerációs Internet (Next Generation Internet – NGI) az Európai Bizottság kezdeményezése, amelynek célja az, hogy úgy formálja az internet fejlődését és alakulását, hogy abból az Emberek Internete váljék. Egy olyan internet, amely válaszol az emberek alapvető igényeire – beleértve a bizalmat, a biztonságot és a befogadást – úgy, hogy közben tükrözi azokat az értékeket és normákat, amelyeket az összes polgár élvez Európában. Az NGI kutatási projektjei különösképpen azoknak az azonnali üzenetküldési megoldásoknak a kifejlesztését célozzák, amelyek teljeskörűen megvédik a felhasználók magánszféráját.

 

 

Az NGI támogatásával kifejlesztett azonnali üzenetküldési szolgáltatások

Az XMPP vagy Jabber az azonnali üzenetküldésre kijelölt internetes szabvány, amely alapvetően ugyanolyan szövetségi módon működik, mint az e-mail. Az NGI az XMPP-vel kapcsolatban több olyan kezdeményezést is finanszíroz, amelyek célja a legfrissebb biztonsági jellemzők szerepeltetése, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen arra, hogy választhassanak az ügyfelek közül és megtalálhassák azt, ami a leginkább megfelel nekik: Kaidan és Conversations (mobil kliens Androidhoz), Dino (desktop), Movim (web kliens), Libervia (valamennyi eszköz). Ezek mindegyike ingyenes és nyílt forráskódú alkalmazás, hogy ezeket még inkább személyre lehessen szabni.

 

A Deltachat egy olyan szilárd és felhasználóbarát alkalmazás, amelyet a felhasználók azonnal használatba vehetnek meglévő infrastruktúrájukkal. Ez olyannak látszik, mint egy normál chat-kliens, beleértve a titkosított magánüzeneteket, hozzászólásláncokat (threads) és a csoportos chateket – de ahelyett, hogy egy ismeretlen külföldi szerverre kellene feliratkozni, a felhasználók egy olyan szervert használhatnak, amelyben már megbíznak: saját levelező-szerverüket.

 

Egy másik érdekes protokoll a Matrix. Az NGI finanszírozza a Fractal-t, egy csoportos üzenetküldő alkalmazást is, amely asztali és Linux-alapú mobil operációs rendszerekhez készült. A közösség még sok egyéb alkalmazást is készített, beleértve az Element-et is, amely mobiltelefonokon, asztali gépeken és a weben használható.

 

A Sylk Suite eredetileg egy nyílt forráskódú konferencia-szerver volt, amelyet azonban egy sor jellemzőt felvonultató videohívó alkalmazássá fejlesztettek. A Sylk hamarosan a SIP Simple szabványon alapuló – az internetes telefonszolgáltatók többségével kompatibilis – csoportos üzenetküldést fog kínálni, ez pedig azt jelenti, hogy ezzel, a magánéletet tiszteletben tartó alternatívával teljes mértékben felválthatja az egyéb népszerű üzenetküldő szolgáltatásokat.

 

Egy nyitottabb közösséggel való kapcsolattartáshoz a felhasználók fontolóra vehetik egy „örökzöld” alkalmazás használatát: ez az IRC. Az NGI támogatja a KiwiIRC-t, amely egy modern web-kliens az IRC-hez, és megkönnyíti a résztvevők szélesebb körével való csetelést. A felhasználók választhatnak a számos díjmentes IRC szolgáltató közül, vagy akár a sajátjukat is hosztolhatják. 

 

Ha teljes anonimitásra van szükség, akkor a Ricochet Refresh használható. Ez egy olyan nyílt forráskódú projekt, amely lehetővé teszi a privát és anonim azonnali üzenetküldést. A Ricochet Refresh egy bejelentőket támogató nemzetközi szervezet munkája.

 

Vannak olyan megoldások, amelyek kapcsolat nélkül is futtathatók:

A Manyverse egy közösségi hálózatépítő mobilalkalmazás, amelyet egy egyenrangú hálózaton („Secure Scuttlebutt”), nem pedig egy tipikus felhőszolgáltatáson keresztül valósítottak meg. A mobilalkalmazás helyben hosztolja a felhasználók adatbázisát, lehetővé téve számukra személyes adataik birtoklását, illetve egyúttal az alkalmazás használatát is kapcsolat nélküli üzemmód esetén.

 

A Briar egy olyan biztonságos üzenetküldő alkalmazás, amelyet aktivisták, újságírók és civil társadalmi csoportok számára terveztek. Egy központi szerver használata helyett a titkosított üzeneteket közvetlenül a felhasználók eszközei között szinkronizálják, megvédve ezzel a felhasználókat és kapcsolataikat a felügyelettel szemben.

 

Áttérés egy új megoldásra

Fontos tisztában lenni vele és megérteni azt, hogy létezik az úgynevezett „közösségi bezártság” egyik formája. Ha sok embernél van telepítve egy népszerű kereskedelmi azonnali üzenetküldő alkalmazás és ha az ingyenesen érhető el, akkor valójában némi erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy egy csoport áttérjen egy alternatív megoldásra. Ha azonban mindannyian elégedetlenek vagyunk a dolgok jelenlegi állásával, akkor csak mi lehetünk azok, akik közös erővel döntünk arról, hogy kimaradjunk!

 

A számunkra szükséges funkciókhoz nem kell semmi ördöngösség, amint azt az alternatív megoldások fenti listája is bizonyítja, és ezekből ráadásul még jóval több is rendelkezésre áll. Ha egészséges internetet szeretnénk, akkor egyszerűen nem engedhetjük meg azt, hogy a „győztes mindent visz” forgatókönyv valósuljon meg. Kezdjünk el támogatni méltányos, szilárd és megbízható technológiákat, amelyek átláthatóan működnek és úgy viselkednek, ahogy a társadalom várja el az internettől, hogy működjék.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55