A RIFT ESPORTS célja: kiharcolni az indulást az Európa-bajnokságon

forrás: Prím Online, 2018. július 16. 15:59

Európa egyik legmeghatározóbb e-sport Ligája, az Esports Balkan League (EBL) harmadik szezonja vette kezdetét július 9-én. A kimondottan Közép- és Délkelet-Európára koncentráló bajnokságban idén új magyar csapat debütált, a RIFT ESPORTS, amely egészen az Európa-bajnokságig szeretne menetelni. 

A 20.000 eurós összdíjazású EBL bajnokság remek lehetőséget kínál a feltörekvőben lévő európai e-sport csapatok számára. A versenysorozatban League of Legends (Lol) és a Counter Strike: Global Offensive versenyszámokban mérethetik meg magukat a csapatok.

 

Az idei szezonban debütáló új magyar egyesület, a RIFT ESPORTS korábban a Lol-ban ért el kiváló eredményeket, elsősorban a görög LoL bajnokságban, illetve az ESL Southeast Europe Championship versenyen. 

 

„A jól sikerült ESL szereplés alatt kiderült mik a gyengeségeink, és az erősségeink, így sokkal magabiztosabban készülhettünk a Balkán Ligára” – foglalta össze idei szerepléseiket Kászonyi Bence, a csapat operation director-a. Az EBL harmadik szezonjában hétfőnként és csütörtökönként zajlanak a mérkőzések – egészen augusztus 23-ig, amikor is kiderül, hogy mely csapatok jutnak be a rájátszásba.  

 

„Fantasztikus eredmény, hogy a 2018-as nyári szezonban a RIFT ESPORTS is részt vesz a Balkán Liga küzdelmeiben. A célunk, hogy az EBL-en át kijussunk az Európa-bajnokságra, büszkévé tudjuk tenni hűséges rajongóinkat és megmutassuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt más régiók legjobb csapataival is” – hangsúlyozta Tóth „Kubu” Viktor, a csapat egyik meghatározó játékosa. 

 

A RIFT ESPORTS jól kezdett az EBL-ben, első mérkőzésükön egy szintén magyar csapatot győztek le magabiztos játékkal. 

 

RIFT ESPORTS

A RIFT ESPORTS 2 éve alakult, ez idő alatt a folyamatos megmérettetések eredményeképpen hazánk egyik legnagyobb esport szervezetévé nőtte ki magát. A fiatal, dinamikusan fejlődő csapat a hazai eredményeken túl külföldi sikerekkel is büszkélkedhet. Az idei év elején a Dél-Kelet Európai bajnokság és a Görög Liga helyi döntőjében is részt vettek. A csapat elsődleges célja, hogy a hazai és a balkáni mezőny meghatározó csapatává váljon, valamint, hogy a magyar esport közösséget is fejlesszék.

 

Mi is az a League of Legends?

A Lol egy akciódús online versenyjáték, ami a valós idejű stratégiai játékot szerepjátékos elemekkel vegyíti. A játékában öt alap pozíció található: támogató, lövész, közép-, és felsőösvényes, valamint az erdész. 

 

A RIFT ESPORTS csapatának tagjai:

Az idei Balkán Ligában a RIFT ESPORTS csapat támogató játékosa az egyik legjobb balkáni játékosnak számító, Szerbiából érkező Igor Radusinovic, akit „TasteLess” néven ismernek „gamer” körökben. 

A RIFT ESPORTS lövésze a 20 éves, lengyel Damian „Lucker Konefał, aki ugyan kevesebb, mint egy éve játszik versenyszerűen, de az idei szezon egyéni ranglistáján – a Soloq-ban – beverekedte magát a Top 4 játékos közé. 

A csapat felső ösvényese a szintén lengyel Marcin „Unknown” Kubicki, aki idén először mutatkozik be hazáján kívüli csapatban. 

Tóth „Kubu" Viktor a RIFT ESPORTS csapatának legrégebbi tagja, aki középső ösvényesként játszik.

Az erdész pozícióban a Liga indulása előtt változás állt be: a Romániából érkező George „Speedy” Savu tölti be ezt a posztot.

Kulcsszavak: e-sport RIFT ESPORTS

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09