Titkos adatgyűjtés - Vádat emeltek Snowden ellen

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 22. 12:05

Kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolta meg pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium Edward Snowdent, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.

Snowden volt az, aki a sajtónak kiszivárogtatta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatmegfigyelés részleteit. A kémkedés miatt, ha bűnösnek találják, 10 évi szabadságvesztésre ítélhetik. A vádemelés az első lépés afelé, hogy az Egyesült Államok hivatalos kiadatási kérelemmel forduljon Hongkonghoz. Az amerikai hatóságok egyelőre azt kérték partnerszervezeteiktől a kínai a különleges közigazgatási területen, hogy fogják el az ott tartózkodó Snowdent.
 

A vádat Alexandriában, a virginiai keleti kerületi szövetségi bíróságnak terjesztették be. Kelet-Virginiában található a székhelye a Snowdent utoljára alkalmazó Booz Allen Hamilton nevű cégnek. Snowden a Booz Allen alkalmazottjaként külsős szerződéssel dolgozott az NSA-nél.
 

Az Egyesült Államok és Hongkong közötti kiadatási eljárás akár évekig is elhúzódhat, mert a kétoldalú kiadatási szerződés kivételként kezeli a politikai ügyeket, Snowden pedig állíthatja majd, hogy üldöztetése politikai eredetű.

 

Edward Snowden, aki pénteken töltötte be a 30. életévét, májusban négy laptoppal felszerelkezve érkezett Hongkongba, ahol titkos anyagok százait adta át a brit The Guardian napilapnak. Hasonló, de kevesebb információval látta el a The Washington Postot is. Az Obama-kormány egyébként a hetedik alkalommal jár el olyan személy ellen, aki titkos információt szivárogtatott ki a sajtónak.


 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36