Informatikai szakmákat népszerűsít a nők körében a Cisco
A nemzetközi "Lányok az informatikában" (Girls in ICT Day) kezdeményezés keretében rendezett nyílt nappal igyekszik kedvet csinálni informatikai szakmákhoz egyetemi hallgató és pályakezdő nőknek a Cisco.
Az információ és kommunikációtechnológiai (IKT) szektor az utóbbi évtizedekben világszerte jelentős növekedést ért el, az alkalmazottak nemek szerinti megoszlása azonban nem alakult kiegyenlítetten.
A nők jelenléte az informatikai iparágban, főként a vezető beosztásokban, jelentősen elmarad a férfiakétól, így az IKT szektort még mindig a férfiak uralják. Az OECD országaiban az informatikai szakembereknek kevesebb mint 20 százaléka nő, a Fortune 500 listán szereplő vállalatok női vezetőinek aránya pedig mindössze 3 százalék.
Az amerikai IDC számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat tanulmánya szerint 2015-re a munkahelyek mintegy 90 százaléka igényel majd valamilyen szintű informatikai és technológiai tudást. Emellett számos, ma még nem is létező szakma születésével lehet számolni. Ezért is kiemelten fontos feladat felkelteni a modern technológiák iránti érdeklődést a jövő munkavállalói körében.
Az EU becslése szerint a 27 tagállamban konzervatív növekedési előrejelzés mellett is előreláthatólag 700 ezer, világszerte pedig közel 2 millió új munkahely létesül a számítástechnika területén.
Továbbra sem növekszik azonban a technológiai területen tanulmányokat kezdő nők száma, pedig az informatikai területen kínált állások többsége átlagon felüli fizetést, rugalmas munkaidőt és szakmai sikerélményeket kínálna számukra. Egy magyarországi álláskereső portál szerint az informatikai ágazatban a bruttó átlagkereset csaknem 30 százalékkal haladja meg a nemzetgazdasági átlagot.
Az informatikai szakma az átlagnál lényegesen nagyobb lehetőséget biztosít az otthoni munkára, távmunkára, részmunkára, az atipikus foglalkoztatásra és a gyors munkaerő-piaci reintegrációra, így gyermekvállaláskor sem szakad meg a kapcsolat a foglalkoztatóval - érvel a pálya választása mellett a cég.
A "Lányok az informatikában" nyílt napon, április 25-én a Cisco irodáiban a diákok és pályakezdők az IKT szerepéről, a szektor által kínált különféle karrierlehetőségekről kapnak széleskörű tájékoztatást - írja a Cisco MTI-hez eljuttatott közleménye.
Kapcsolódó cikkek
- Máshogyan, másra használják mobiljukat a hölgyek
- Stratégiai prioritás lesz a Big Data a következő öt évben
- Cisco: okostelefonok világából ismert újdonságok a vállalati kommunikációban
- Megújuló informatikai hálózat a Fővárosi Vízműveknél
- Magyarországon is beköszöntött a BYOD-korszak
- Napi 428 ezer megbeszélés a világ vezető webes csoportmunka felületén
- A legális és tömegesen látogatott oldalak a legveszélyeztetettebbek
- A nők aktívabb okostelefonhasználók
- Egy lépéssel az energiaköltségek előtt
- Virtuális próbafülke és egyéb digitális hatások a vásárlásra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.