HM: bővült a második világháborúban elesett katonák adatait tartalmazó honlap adatbázisa
Tovább bővült a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya által üzemeltetett honlap adatbázisa: már több mint 76 ezer második világháborúban elesett katona adatát és temetési helyét tartalmazza a www.hadisir.hu - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.
Közleményükben felidézték: a főosztály támogatásával a Zrínyi Kiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg a Béke poraikra című dokumentum-emlékkönyvsorozat harmadik része. Az első két kötetben a keleti és a magyarországi hadszíntéren elesett mintegy 70 ezer, bizonyítottan hősi halált halt katona nevét és adatait adták közre a szerzők: Bús János és Szabó Péter.
A harmadik kötetben annak az 5850 magyar katonának az adatait és temetési helyét tették közzé, akik dokumentumokkal igazolhatóan 1944-45-ben a nyugati harctéren vagy nyugati hadifogságban vesztették életüket. A főosztály már ennek a kötetnek az adatait is közzétették a www.hadisir.hu oldalon.
A hadisírgondozók célja, hogy a Szovjetunió hadifogoly- és Gulag-táboraiban meghalt magyar katonák adatai is fölkerüljenek az internetes oldalra, hiszen - mint a HM kiemelte - "a legvisszafogottabb számítás szerint is legalább 100 ezer magyar katona és elhurcolt polgári személy vesztette életét a szovjet lágerek poklában".
Kapcsolódó cikkek
- Új NBA statisztikai oldal belső infókkal
- Elindult a nyári katolikus ifjúsági világtalálkozó magyar honlapja
- Elindult a Kós Károly Kollégium honlapja
- Személyesebb lett a megújult NetPanel.hu
- Példaértékű kisvállalkozói weboldalakat díjaztak
- Magyarországról is elérhető a PayPal egyszerűsített és mobiloptimalizált weblapja
- Meghosszabbították "Az Év Honlapja" pályázatot
- Honlap a keresztényüldözésekről
- Elkészült a Dunakeszi Feszt honlapja
- Game World játékportált indít az LG
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).