MÁV-Start: több vonaton lesz elérhető az ingyenes internet

MTI Sajtóadatbank, 2012. december 30. 11:01

Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon - közölte a vasúttársaság.

A MÁV-Start közleménye szerint a távközlési szolgáltató kiválasztása a közbeszerzési eljárás lezárultával megtörtént, a nyertes a Magyar Telekom Nyrt. lett. Az érintett vasúti kocsikban a wifi működtetéséhez szükséges műszaki előkészítés is elindult, a szerelési munkálatokat a MÁV-Gépészet Zrt. elkezdte.
 

A vezeték nélküli internetet minden járműben ingyenesen vehetik majd igénybe az utazók. A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit, ez elsősorban levelezésre, portálok olvasására elegendő.
 

A fejlesztésbe 735 járművet vonnak be. A tervek szerint a műszaki munkálatok nyolc hónapot vesznek igénybe. A wifi szolgáltatás lehetőségét biztosító járműveken külön matricákat helyeznek el - közölte a társaság.
 

A MÁV-Start tavaly szeptembertől több vonatán biztosítja díjmentesen a vezeték nélküli internetelérés lehetőségét. A tapasztalatok és a mérések alapján egyre többen veszik igénybe a szolgáltatást. Jelenleg az érintett járművek a Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest-Nyugati útvonalon közlekednek. A bővítésnek köszönhetően január végétől több IC- és elővárosi vonaton is találkozhatnak az utasok az ingyenes interneteléréssel.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Sztorik a zsebben: gyermeknapon debütál az NMHH új kiadványa

A gyermekek biztonsága kerül fókuszba május 25-én és 26-án a Városligeti Gyermeknapon. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett rendezvényen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is ott lesz. A korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is a Biztonságos Internet Sátor lesz az egyik legnépszerűbb helyszín, ahol ezúttal kicsik és nagyok a „Sztorik a zsebben – Történetek a közösségi médiából” című kiadványt is kézbe vehetik.

2024. május 26. 12:04

5 dolog, amit már most könnyen digitalizálhatnánk a munkában

Már régen elmúltak azok az idők, amikor minden szerződést és számlát papír alapon, postai úton kellett eljuttatni a célszemélyhez, és egy ideje már a céges irattárakat is szerverekre cseréltük. A mai napig vannak viszont olyan feladatok, amelyeket manuálisan vagy személyesen végzünk – ahelyett, hogy már elérhető technológiai megoldásokra bíznánk magunkat. Íme öt olyan tevékenység, amit már a jelenleg elérhető eszközökkel is könnyen digitalizálhatnánk a mindennapokban.

2024. május 26. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17