Húsz éves az SMS: a fiatalok inkább szöveges üzenet küldenek, mint telefonálnak
A "Boldog karácsonyt" - kívánó első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldte a 22 éves brit mérnök, Neil Papworth a számítógépéről egy Orbitel 901-es telefonkészülékre. Választ akkor még nem kaphatott, mivel az akkori mobilok még nem voltak erre alkalmasak. Az első SMS-ezésre használható mobilt 1993-ban a Nokia dobta piacra.
Eleinte ingyenes volt a szolgáltatás, de csak az azonos szolgáltatóhoz tartozó felhasználók tudtak egymással üzenetet váltani. 1995-ig kellett várni a T9 rendszer bevezetésére, amely gördülékenyebbé tette az SMS-ezést. Az Egyesült Királyságban 2001 februárjára már havonta egymilliárd szöveges telefonüzenetet küldtek el. Abban az évben pedig a szó szoros értelmében életmentőnek bizonyult a szolgáltatás: 14 bajba jutott brit turista és egy hegymászó is az SMS-nek köszönhette megmenekülését.
Az SMS villámgyors karriert futott be az üzenetek 160 karakterre korlátozott hosszúsága és a billentyűzet számainak a szövegbe történő beépítése miatt. Az SMS-nyelv elterjedése ugyanakkor a nyelvet féltő idősebb generációkban aggodalmat is ébresztett.
Manapság az SMS-szolgáltatók feje mégis jobban főhet, mint a nyelvőröké: az okostelefonok és táblagépek alkalmazásain már ingyen forognak az üzenetek. A finn Sonera mobilhálózat januárban azt jelentette, hogy 2011 karácsonyán már csak 8,5 millió SMS-t küldtek a felhasználók az előző évi 10,9 millió képest. Ez persze korántsem jelenti az SMS végét, hiszen Afrikában és Indiában egyre többen alkalmazzák a szolgáltatást mobil bankolásra, nagy szerepe van a jótékony és politikai célú adományok gyűjtésében.
A brit független piacfelügyelet, az Ofcom friss tanulmányát ismertető The Daily Telegraph online beszámolója szerint a 16-24 éves korosztály 90 százaléka naponta küldött szöveges üzenettel tartja a kapcsolatot barátaival és családjával. Ezzel szemben a megkérdezettek 63 százalék mondta, hogy naponta személyesen beszél szeretteivel, és 67 százalék állította, hogy naponta telefonál velük. A jelentésből az is kiderül, hogy a 12-15 évesek körében a legnagyobb a szöveges üzenet-forgalom: átlag 193 üzenetet küldenek hetente.
James Thicket, az Ofcom kutatási igazgatója szerint a szöveges üzenetküldés forradalmian megváltoztatta a szocializációnk módját. "Kezdetben sokan vélték hiánypótló szolgáltatásnak, ám a szöveges üzenetek száma ma már meghaladja a mobilhívásokét és a személyes találkozásokét, és az Egyesült Királyságban már a leggyakrabban ezen a módon tartják egymással a kapcsolatot az emberek" - fogalmazott.
Mint hozzáfűzte: a mobiltelefon történetében először tapasztalható csökkenés az SMS-küldés terén, azonban a közösségi oldalak és egyéb kommunikációs lehetőségek kihasználása azt mutatja: lehet, hogy kevesebbet SMS-eznek az emberek, de több szöveges üzenetet küldenek, mint valaha.
www.telegraph.co.uk/technology/new/9718205
www.guardian.co.uk./technology/2012/dec/02/text-messaging-turns-20
Kapcsolódó cikkek
- Szerelemlakat - Valentin napi játék a T-Mobile-nál
- Utasbiztosítás SMS-ben mindhárom mobilszolgáltatónál
- Óriási akciókkal indítja a telet a Telenor
- 22 éves az első SMS
- A magyar lakosság 4 százaléka használ csak mobilbanki alkalmazásokat
- Kétszámjegyű növekedés az sms-ben kötött utasbiztosításoknál
- Haldoklik az SMS Kínában
- Húsz éve indult a GSM szolgáltatás Magyarországon
- Mobil egészségügyi szolgáltatás a Vodafone-tól
- Elindította mobileszközös alkalmazását a meteorológiai szolgálat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.