Clinton hagyományosan, majd digitálisan aláírta a törvényt

MTI Sajtóadatbank, 2001. március 11. 15:16
Bill Clinton amerikai elnök előbb hagyományos, majd elektronikus kézjegyével pénteken áldását adta a "digitális aláírást" szentesítő törvényre, amely ettől fogva jogilag ugyanolyan kötelezőnek és érvényesnek ismeri el az elektronikus aláírást az internetes úton nyélbe ütött szerződéseken, mint a hagyományos kézjegyet a papíron rögzített megállapodásokon.
Az ünnepélyes ceremóniára Philadelphiában került sor, nem messzire a Függetlenség Csarnokától, ahol a "nemzet alapító atyái" két, az amerikai történelem szempontjából kiemelkedő okmányt írtak alá - igaz, még csak tintával -: a függetlenségi nyilatkozatot és az alkotmányt. A "digitális aláírást" törvényesítő rendelkezéstől az on-line kereskedelem és befektetés nagy mértékű növekedését várják. Azzal, hogy a törvény hitelesnek nyilvánítja az elektronikus aláírást, tulajdonképpen személyes érintkezés nélkül köthetőek üzleti megállapodások, vehetők igénybe különböző szolgáltatások, érvényesíthetők biztosítások, hitelekért és kölcsönökért lehet folyamodni, éppenséggel még ügyvédi megbízások is adhatók.

Az internetes kapcsolatok útján megkötött szerződésekre ugyanazok a törvényes szabályok és rendelkezések vonatkoznak, mint a "régimódi papíros világban" - tehát például a fogyasztói érdekvédelmi jogok is ugyanúgy érvényt lehet szerezni. Az aláíráshoz pedig nem kell más, mint egy számítógép, egy chippel ellátott, a névazonosítót tartalmazó "okos kártya" - és végül egy kattintás az egéren.

Stílusosan maga Bill Clinton is kipróbálta, működik-e a "digitális aláírás", meglehet, előzőleg annak rendje és módja szerint töltőtollal kanyarította oda nevét az okmány aljára - ugyanis a törvények továbbra is csak hagyományos módon szentesíthetők. Először fogta és beillesztette a nevére kiállított műanyag kártyát a számítógépbe, majd bepötyögte a jelszót - kutyája neve után a Buddyt választotta -, végül végrehajtatta a műveletet, és szinte abban pillanatban megjelent az aláírása a törvény elektronikus változatán is.

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Az LG bemutatta grafénnel készült TONE Free fülhallgatóját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 09:33

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52