Prím-fórum: ismét darabolás

2000. június 29. 17:11
Bár egészen más "darabolás" a Microsofté és az Elenderé, a véletlen úgy hozta, hogy a Prím Online múlt héten elindított kezdeményezése - vagyis olyan fórumok indítása, amelyekben részt vesz az "illetékes" is - a témánál marad: a Microsoft Magyarország első embere, Hercegh Tamás után a jövő héten a PSINet első embere, dr. Kóka János lesz a Prím-fórum vendége.
A "három részre darabolt" Elenderről szóló fórum a www.prim.hu bal oldalának tetején található kis bannerről egyetlen kattintással elérhető akár már lapunk megjelenésének idején is, bár Kóka János jelezte, hogy ő külföldi útjáról csak hétfő éjjel jön meg, így csupán negyedikétől tud belátogatni a fórumba. Amellett, hogy az új cégek maguk is gazdag témakört kínálnak, a PSINet vendégségének aktualitást ad a most véget érő foci Európa-bajnokság is, hiszen a cég az egyik főszponzornak számított internetszolgáltatásával és azzal, hogy helyet adott az EB honlapjának. Kóka Jánosnak lehet az év elejei betörésekkel kapcsolatos kérdéseket is feltenni, ami úgy kapcsolódik az első, a főtémához, hogy a Napi Gazdaság értesülése szerint az új nevek kapcsolatban állhatnak azzal is, hogy a cég feledtetni akarja az Elender névhez kapcsolódó sajnálatos eseményeket. Igaz lenne? Ez is egy kérdés a sok egyéb mellett, amelyekkel kapcsolatban az egész (július 3-án kezdődő) héten faggathatjuk a Prím Online-on Kóka Jánost.

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Strong Passwords Need Entropy 19.0

A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.

2024. május 28. 17:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52