Utcaszínház, tánc, zene és vígalom a Sziget fesztiválon
http://admin.prim.hu/articleeditor/#
Soha ilyen gazdag tárháza nem vonult még fel a színházi és cirkuszi produkcióknak, mint a jubileumi Szigeten. Egyetlen nap sem telhet el színházi darab nélkül és az idén még az is elmondható, hogy a világ minden tájáról érkeznek sétáló mutatványok is, a Salamon-szigetektől Indiáig, Angliától Szlovákiáig, Oroszországtól Lengyelországig. A fesztivál minden napjára jut zenés, bábos vagy óriás szerkezeteken tovaguruló látnivaló, keresni se kell, járnak-kelnek és mulattatnak mindenfelé.
A többi napon is a show-é lesz a főszerep. Itt van rögtön az angol cirkuszi társulat, a Circo Rum Ba Ba, amely mi mással foglalkozna szívesebben, mint az olimpiával. A mulattatók ókori olimpikonok, Leónidász és Hermogenész bőrébe bújva a történelem első olimpiára készülnek, i.e. 328-ban. Fél szemmel mindig egymást figyelik miközben melegítenek, de még így is jut idejük mesélni ógörög nyelven korábbi győzelmeikről az őket csodáló tömegnek az első és a második napon.
Szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap belehallgathatunk a Salamon szigetekről - kizárólag bambusz hangszerekkel - érkezett Narasirato törzsi zenéjébe. A melanéz utcazenével az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad mellett találkozhatunk majd a legtöbbször.
Az olimpia mellett Anglia leghíresebb ténye az esős időjárás, amelyet a második naptól fogva egy egyedi, az Esik című színdarabban lesz látható a British Event Theater előadásában. A társulat utcaszínházi előadásaikban a humorral ötvözik a látványos és eredeti képi hatásokat. További látványos produkció fantasztikus bábfigurákkal játszó Pickled Image Nem félünk a farkastól! (The big bad wolf) című bábjátéka lesz. A farkassal - aki nem is olyan gonosz és rossz fiú, mint a mesékben híresztelik róla - minden délután összefuthatnak majd a nézők.
Az utakon a francia Compagnie Pipototal két forgó, pörgő, csilingelő, furcsa járgánnyal cikázik majd. Philippe Geffroy őrült szerkezeteit a Compagnie Pipototal artistái működtetik, akik minden este hatalmas utcaszínházzal várják a nagyérdeműt.
További különlegességgel szolgál az Indiából érkezett Dil Mastana csoport. Az ősi zenei tradíciókat megtartó repertoárjuk tökéletes harmóniában mutatja be az indiai radzsasztáni énekek tekervényes dallamait, mely Ábrahám Judit táncával válik kerek egésszé.
Mindeközben szintén Angliából galambok érkeznek a Circii cirkusszal, Galamb úr és Galamb asszony látványosan csipeget majd mindenfelé.
A hétvégén feltűnik egy fúvós zenekar, a Blaas of Glory, de amit játszanak valahogy más, mint amit furulyán, klarinéton, fuvolán szoktak. A holland csapat a kemény rock lényegét ülteti át fúvósokra, kiegészülve bendzsóval, harmonikával, akusztikus gitárral, pergődobbal és természetesen mosótáblával.
A tánc sem maradhat ki a széles repertoárból, ezért Bloco X nyers energiájával, szenvedélyességével, vad, lüktető ritmusviharával érkezik a Szigetre, hogy elhozza magával a Samba őrületet. Ez egy nemzetközi samba projekt, amely 100 válogatott dobossal Európa 14 országából, köztük Magyarországról jön össze. Az együttes évente csak háromszor áll össze, ebből egyik idén is a Sziget.
Kapcsolódó cikkek
- Legyél kreatív a Szigeten
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- Világrekord és a Biohazard a Hegy’en
- Kincskeresés a Belvárosban szigeteseknek
- Sziget hetijegy féláron? Még nem késő!
- Vasúton fél áron a Hegyalja Fesztiválra – mentesítő vonat vasárnap a fővárosba
- Tokajban már alakul a fesztivállapot
- Hegyalja Fesztivál 2012 - A teljes program
- Roham az utolsó akciós Hegy’ belépőkért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.