Megvannak az e-könyv írói pályázat nyertesei

forrás Prim Online, 2012. április 23. 14:53

Négy hónap alatt 172 pályamű érkezett a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország közös e-könyv-írói pályázatára. A legtöbb munka az irodalmi kategóriában került a zsűri asztalára. Az első helyezést Fürcht Pál CanisDo című alkotása érdemelte ki, a Microsoft zsűrije által bírált, ismeretterjesztő kategória díját Rákócza Richárd Castro személyesen című könyve kapta. Az elismeréseket a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 21-én hirdették ki és adták át.

A Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország tavaly szeptemberben hirdette meg az e-könyv írói pályázatot korábban nyomtatásban meg nem jelent regényekre és kéziratokra. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet az elektronikus könyvre, valamint új szerzőknek és új műveknek adjanak megjelenési lehetőséget elektronikus könyv formájában.

A Microsoft, ahogy szerte a világon, hazánkban is esztendők óta elkötelezett támogatója az oktatásnak, a civil szervezeteknek és a kultúrának. A vállalat folyamatosan keresi azokat a területeket, ahol innovatív termékeivel és szoftvereivel érdemben hozzájárulhat a fejlődéshez, ezért örömmel csatlakozott a Kossuth Kiadó kezdeményezéséhez, amely a hazánkban ma még gyerekcipőben járó, ám várhatóan igen nagy jövő előtt álló e-könyv kultúra felvirágoztatását szolgálja.

A pályázatra négy hónap alatt 172 pályamű érkezett, 9 az ismeretterjesztő, 163 az irodalmi műfajban. A beérkezett művekből 136-ot Microsoft Word dokumentum formátumban nyújtottak be, a fennmaradó pályaművek pdf formátumban érkeztek a zsűrihez. Mintegy 25 mű érkezett a szépirodalmi kategóriában, a többi szerző a szórakoztató jellegű műfajokban (fantasy, sci-fi, kaland, humor, krimi, romantika) adott be munkát. A díjátadót stílszerűen a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 21-én rendezték.

Az irodalmi díjazottak között a „könnyebb” műfajok szerzői kerültek többségbe: Turczi István író, költő és a kiadó szerkesztői zsűrije egy futurisztikus akció-kalandnak, egy utópisztikus kriminek és egy szépirodalmi igényű regénynek ítélte a díjakat:

1. díj: Fürcht Pál Zsolt: Canisdo
2. díj: Gráczer László Tamás: Germánia
3. díj: M. Lamos Krisztina: Exit

A helyezést elért pályaművek alkotói egy-egy e-könyv-olvasót és kiskönyvtárnyi könyvcsomagot vehettek át.

Az ismeretterjesztő kategória fődíját, egy nagy értékű notebook-ot a Microsoft Magyarország zsűrije Rákócza Richárd Castro személyesen című művének ítélte, amely egy lebilincselően olvasmányos, az iróniát sem nélkülöző életrajz.

Az elismerést nyert művek rövidesen megjelennek majd a legnagyobb e-könyves portál, a pályázatot menedzselő multimediaplaza.com kínálatában. A szerzőkkel már a kiadási szerződésekről tárgyal a kiadó, s a nyomtatott megjelenés is szóba került.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36