A KIR-től a WAP-ig
ITB-ülés Balatonöszödön
Az ITB-nek egyébként hét szakmai bizottsága van, amelyből három már jelentős európai uniós elismerést is kapott.
Az ülésen bemutatták a legnagyobb kormányzati projekteket, ezek közül az egyik az elektronikus iratkezeléssel (KIR - Kormányzati Iratnyilvántartó Rendszer), a másik pedig a közigazgatási adatvagyon-nyilvántartással (KIKERES) foglalkozik.
Szigeti András az ITB nemzetközi kapcsolatairól számolt be. Mint elmondta, a két- és többoldalú együttműködés más kormányok hasonló szervezeteivel jó úton halad, de az ITB-nek fontos kapcsolata van például az OECD mellett sok más külföldi szervezettel is, amelyek közül néhánynak a képviseletét is ellátja.
Zöldné Roska Marietta vázolta, hogy a magyar kormány az Európai Unióhoz való felzárkózásban informatikai szempontból egyáltalán nincs elmaradva, sőt bizonyos mértékben még a francia kormányzati szerveknél is előbbre tart. Ami például az amerikai-kanadai mintára készült, a közérdekű adatokhoz való hozzáférést megoldani szándékozó KIKERES rendszert illeti, ezt Európában még csak most kezdik alkalmazni - Magyarország pedig már jelentős mértékben megvalósította a rendszert. Egy másik jelentős eredmény, hogy - hála az NIIF közösségnek - a magyar oktatói-kutatói hálózat azonos szinten van a vezető európai országokéval.
Az Antenna Hungária képviseletében Döbrőssy Gábor Tetra-üzletágigazgató bemutatta a legújabb Tetra-mobiltelefonrendszert, amelyről a nagyközönség azért tud nagyon keveset, mert nem a meglévő GSM 900-as és 1800-as mobilrendszerek versenytársa, hanem emelt szintű (és természetesen drágább) szolgáltatásaival a nagy, például a kormányzati felhasználókat célozza meg. Első komoly bemutatkozása már megtörtént, az árvíz idején ugyanis Tetra-mobiltelefonokat osztottak szét a védekezésben részt vevők között, mobil adóállomásokat telepítettek, amelyekkel a vezetés és az árvízi védekezők szinte hibamentesen tarthattak kapcsolatot. A Tetra rendszer egyik ilyen emelt szintű szolgáltatása például a csoportkommunikáció, amit a rendszer alapszolgáltatásaként a nagyobb közösségek - rendőrség, mentők, de például szállítmányozási cégek stb. - tudnak igen hatékonyan használni. A Tetra már egy nyílt európai rendszer, amely elterjedt például Ausztriában, Angliában, Portugáliában, Olaszországban stb. A készülékeket és a kapcsolati rendszert számos nagy cég - mint például a Motorola, a Nokia és mások is - részben fejleszti és gyártja. A Tetra mögött jelenleg 1,5-2 milliárd eurós rendelésállomány és több ezer bázisállomás-rendelés áll. Nagy valószínűséggel ez a rendszer lesz az egyesült Európa és természetesen a NATO egyik kommunikációs eszköze.
Az öszödi tanácskozáson felállították a gépkocsikra szerelt mobil adótornyokat, amelyek segítségével azonnal kipróbálhatóvá vált a rendszer.
A meghívott előadók egyike volt Nyírő András, aki a Westel WAP-os hálózatairól tartott érdekes előadást. Mint elmondta, ez a rendszer csak most kezd elterjedni, a tartalomszerkesztés - elsősorban a korlátozott technikai lehetőségek, például a kisméretű képernyő miatt - mindenféle nehézségeket vet fel, ezért lényeges különbség van a megszokott internetes és a WAP-os információszolgáltatás között. A WAP-felhasználók gyors és tömör információt szeretnének kapni, általában nincs idejük arra, hogy hosszan böngésszenek a világhálón, de a kis képernyő erre nem is nagyon alkalmas. Ennek ellenére válogatott és egyszerű - az előadó által "Commodore-stílusúként" jellemzett - grafikákat is készítenek a WAP-képernyőre. A rendszer várhatóan elsősorban az üzleti élet szereplői között terjed majd gyorsan.
Kapcsolódó cikkek
- Életvitelt segítő infokommunikációs technológiák
- microCAD'2008 a Miskolci Egyetemen
- Konferencia a mobilfizetésről áprilisban
- Mobilinternet: a lakosság 54 százaléka elérheti a széles sávot
- ETAPS: magyar jelentkezőket várnak
- IMA Konferencia a hálózati kommunikáció lehetőségeiről
- Összefoglaló az első Adobe webtechnológiai konferenciáról
- A mobilfizetés jelene és jövője a III. magyarországi mobilkonferencián
- Web 2.0 Symposium a Millenárison
- Adobe webtechnológiai konferencia
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.