Facebook: 3,74-re csökkent a köztes személyek száma
Tényleg kicsi lett a világ a Facebook közösségi portálnak köszönhetően: a felhasználók közötti köztes személyek száma 3,74-re csökkent, vagyis ennyi "emberre" vannak egymástól vadidegenek.
Azt, hogy egymásnak ismeretlen emberek között vajon hány köztes személy lehet, Karinthy Frigyes vetette fel a világon először 1929-es Láncszemek című novellájában. A magyar író öt főre tippelt.
A Facebook közösségi portál egyre terebélyesedő táborát elemezve kutatók májusban végzett elemzéseik alapján most bejelentették, hogy a platformon 3,74 lépcsőfok a távolság a felhasználók között. A szakemberek a közösség aktív tagjait, vagyis azokat vizsgálták, akik 28 naponként legalább egyszer belépnek az oldalra - jelentette internetes felületén a BBC brit közszolgálati adó (www.bbc.co.uk). A közösségi portál jelenleg 800 milliónál is több embert tömörít, az aktív tagság 721 milliós, ami a bolygó lakosságának több mint tíz százaléka.
A kutatás során nem vették figyelembe a hírességek Facebook-profiljait. A közösségi portál ötezer főben maximalizálja a felhasználóknak, hogy hány ismerősük lehet, de az átlag rendszerint száz körüli számot mutat.
A 2008-ban végzett hasonló vizsgálat még 4,28 lépcsőfokos különbséget, azaz köztes személyt mutatott a tagok között. Kutatók szerint az átlagos távolság azonban stabilizálódni látszik, és nem lesz ennél sokkal kisebb.
Kapcsolódó cikkek
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.