Kárpát-medencei internetes műemléki adatbázis készül
Az interneten elérhető Kárpát-medencei magyar műemléki adatbázis létrehozását kezdeményezte a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány.
Sárközi Zoltán, az alapítvány elnöke a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta, hogy a leltár elkészítéséről szóló döntés azon a nagyváradi konferencián született, amelyen részt vett többek között az UNESCO-hoz tartozó Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottságának romániai és magyarországi vezetője, Sergiu Nistor, illetve Nagy Gergely. A budapesti szakember az interaktív adatbázishoz fel is ajánlotta az általa vezetett szervezet honlapjának, a www.muemlekem.hu egy részét.
Az alapítvány elnöke szerint a honlapra hamarosan bárki feltölthet majd információkat a Kárpát-medencében található, számára érdekesnek tűnő épületről, függetlenül attól, hogy az műemlék-e, vagy sem. Az adatbázis a kutatóknak és az érdeklődőknek szolgálhat majd segítségül.
Jelenleg folyamatban van a nagyváradi és Bihar megyei emlékművek leltárba vétele. A munkát Dukrét Géza történész végzi, Kordics Imre a műemlékvédelmi alapítvány munkatársa pedig a váradi Rulikovsky temető sírhelyeit veszi számba. Eddig ugyanis sosem került sor a sírkert háromszázezernél is több nyughelyének felmérésére. Sárközi szerint a temetőben vannak olyan síremlékek is, amelyek megérdemelnék a műemléki státust.
Az idén Kolozsváron kezdődött el a román művelődési minisztérium támogatásával a Házsongárdi temető műemlékértékű sírjainak a topográfiai felmérése, hogy ezeket hivatalosan is műemlékké nyilváníthassák, és így fokozottabb védelmet élvezzenek.
Kapcsolódó cikkek
- Ötdekás a világháló
- Középkori angol írnokok online adatbázisát hozták létre
- Digitalizált változatban jelent meg Arad és az egykori vármegye monográfiája
- Kulturális örökségvédelem digitális alapokon
- Az intelligens busz nem tud latinul
- Projekt Gutenberg: e-könyv már negyven éve
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- Kolduló robotok
- Programajánló és közösségi oldal egyben
- Szabadon megtekinthetők a '40-es évek filmhírei
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).