Gyorsít, lassít és automatikusan előz az autópályán a BMW új rendszere
A rendszer tesztelésére a technológiával egy széria 5-ös BMW-t szereltek fel, amellyel azóta már több mint 5000 kilométert teljesítettek. Az autót a szoftver mellett a helymeghatározást segítő rendszerekkel, egy rendkívül precíz GPS-szel, ultrahangos és videóeszközökkel szerelték fel. A rendszer bekapcsolás után képes automatikusan kontrollálni a gázt, a féket, valamint biztonságosan meg tudja előzni a lassabban haladó járműveket.
Dr. Nico Kämpchen, a BMW csoport kutatási és fejlesztési központjának automatizált vezetésért felelős menedzsere szerint a legnagyobb kihívást az autópálya kijáratoknál és felhajtóknál letérő vagy éppen a forgalomhoz csatlakozó autók jelentették: „A prototípus fejlesztése során sikerült elérnünk, hogy képes legyen reagálni a becsatlakozó, vagy a pályát elhagyó járművekre. A rendszer egyelőre 130 km/órás sebességig biztonságosan üzemel. Véleményünk szerint egy ilyen jármű használata teljesen új élményt tesz lehetővé a vezető és utasai számára. Bár az automatika képes az önálló vezetésre, nem helyettesíti az emberi figyelmet, hanem segíti azt” – mondta el a menedzser.
Kapcsolódó cikkek
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- Hétmilliárd eurót különítene el az EB a Galileo műholdas navigációs programra 2020-ig
- Becker mitfárer: bemutatkozik a Becker Tranzit 50
- GPS alapú ökoturisztikai fejlesztés a balatoni térségben
- Intelligens iGO navigáció Becker készülékeken
- Havidíjas navigáció a Garmintól
- iPadra optimalizált TomTom iPhone alkalmazás
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Intuitív navigáció a legújabb iGO primo 2.0 navigációs szoftverrel
- Telefon segítségével tarthatjuk a zöld-hullámot
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.