A kiberbűnözés óriási költségeket ró a vállalatokra
A Hewlett-Packard által alapított Ponemon Intézet vizsgálódásaiból kiderült: az elhárításra fordított kiadások a korábbi 3,8 millió dollárról 5,9 millióra nőttek 2011-ben. A kutatásban több mint ötven nagyvállalat vett részt - szerepel a Yahoo portál hírei között. A kiadások között nagy eltérések mutatkoztak, voltak cégek, amelyek "megúszták" 1,5 millióból, de akadtak vállalatok, amelyeknek 36,5 milliót is ki kellett adniuk a kiberbűnözők miatt.
A költségek javarészét a támadások felderítésére és kárrendezésre fordították, a tanulmány arra is rávilágított, hogy a cégek átlagosan 18 napot fordítottak a támadások megválaszolásával, támadásonként 416 ezer dollárt költve. 2010-ben még 14 nap és 250 ezer dollár volt ez az adat.
A belső berkekből érkező attakok rendezése akár egy hónapot is felemészthet, míg a kívülről érkező vírus- és egyéb támadások kezelése csak napokat vesz igénybe. A vállalatok mindazonáltal egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre azzal, hogy biztonsági oktatásban részesítik alkalmazottaikat. Ez akár 25 százalékos költségmegtakarítást is jelenthet a Ponemon Intézet szerint.
Az elmúlt időszakban több nagyszabású támadást is jeleztek, hackerek törték fel a Sony adatbázisát, és jutottak hozzá 171 millió PlayStation-felhasználó adataihoz. Az utóbbi hetekben Rupert Murdoch sajtómágnás lapjai váltak kiberbűnözők céltáblájává, a The Sun című tömeglap portáljára Murdoch halálhírét töltötték fel.
Kapcsolódó cikkek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
- Egyre inkább eldurvul az izraeli-arab hackerháború
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját
Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.