UPC: továbbra is kitűnő kilátások

2000. május 16. 21:11
A UPC holland médiacsoport 467,4 millió eurós első negyedévi nettó veszteséget jelentett. Tavaly ilyenkor 63,8 millió eurós nettó veszteség keletkezett.
A kamat, osztalék, amortizáció és rendkívüli tételek nélkül számított adózás előtti veszteség (EBITDA) 57,4 millió euró volt az idei első három hónapjában a tavalyi első negyedévi 6,3 millió eurós adózás előtti profittal szemben. A negyedéves bevétel a UPC szerint 200,3 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 67,5 millióról, miközben a kábelszolgáltatások előfizetőinek száma 3,4 millióról 6,3 millióra, a lakossági internet-előfizetőké 34 ezerről 166 ezerre emelkedett.

A Dow Jones által megkérdezett elemzők szerint a nettó veszteség a vártnál valamivel nagyobb, de az EBITDA elfogadható, s az előfizetők számának növekedése azt mutatja, hogy a hosszú távú kilátások továbbra is kitűnőek. A UPC részvényei az amszterdami értéktőzsdén az eredmények nyilvánosságra hozatala után 6,3 szzázalékkal, 2,30 euróval, 34,3 euróra süllyedtek.

Kulcsszavak: +céginfo UPC

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36