NATO-konferencia: előtérben a számítógépes támadások elleni védelem

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 16. 08:30

A miniszteri irányelv szerint 2012 és 2021 között jelentős mértékben fejleszteni kell a Magyar Honvédség vezetési rendszereinek védelmét a számítógépes támadásokkal szemben; a korszerűsített vezetési rendszer alkalmas lesz az országon belüli és például a NATO-partnerországokkal való biztonságos kommunikációra - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök szerdán Budapesten, miután hazaérkezett a belgrádi NATO-konferenciáról.

A vezérkari főnök elmondta, hogy a szerb fővárosban zajló konferencián kiemelten foglalkoztak "közös javakhoz" való hozzáférés biztosításával, vagyis az óceánok és tengerek, légtér, világűr, illetve a cybertér védelmével, az ezek ellen irányuló támadások (kalózkodás, terrorizmus, internetes bűnözés) meghiúsításával.

A vezérkari főnök szerint a témában tartott előadások az ezek elleni közös fellépést sürgették, de felvetődött, hogy ezeket a kérdéseket nem csak katonai szempontból kell vizsgálni.

A globális javak felhasználásában részt vevő szervezetek és az ott alkalmazott infrastruktúrák "a civil szféra dominanciáját bizonyítják" - tette hozzá.

Benkő Tibor megemlítette, hogy a Magyar Honvédség is képviselteti magát egy a közös javak felhasználását, kezelését kutató projektben. Ennek eredményei segítik majd a nemzeti katonai cybervédelmi koncepció, valamint az átfogó kormányzati elképzelések kialakítását.

A konferencia másik kiemelkedő témája a képességfejlesztés, benne a NATO és az Európai Unió közötti nagyobb együttműködés kialakítása volt.

"A NATO törekvése az, hogy minden támogatást és segítséget megadjon az uniónak, az EU pedig saját katonai képességeinek fejlesztését és harccsoportok létrehozását sürgeti, ezért felmerült, hogy a párhuzamosságokat ezen a területen is ki kell iktatni" - mondta.

Mindkét szervezet a képességek racionálisabb felhasználása mellett tette le a voksát, és ebben nemcsak az említett két szervezet, hanem más - egyik szövetségbe sem tartozó - országok is egyetértettek - fűzte hozzá.

"A képességeket össze kell gyűjteni és kamatoztatni kell, hiszen ezek lehetnek módszertani, elméleti és technikai tapasztalatok is" - hangsúlyozta Benkő Tibor.

A vezérkari főnök elmondta azt is, hogy a már hagyományosnak nevezhető konferenciát először 2008-ban Albániában, 2010-ben Finnországban, az idén Szerbiában rendezték meg, jövőre pedig Horvátországban tartják majd (2009-ben elhalasztották az új NATO-parancsnoksági struktúra kialakításáig).

A mostani rendezvényen a meghívottak között vannak 60 ország hadseregeinek vezérkari főnökei. A résztvevők közül 28-an NATO-tagországok, de jelen vannak a Partnerség a békéért programban részt vevő országok képviselői is.

MTI

Kulcsszavak: security NATO

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52