Könyv-catering: nemrég még úgy hívták, hogy nyomtatás?
Éppen az ellenkezője történik. A legfrissebb amerikai statisztikai adatok legalábbis ezt mutatják. A kiadók adatai alapján a Bowker, a bibliográfiai portál megállapítja: 2010-ben öt százalékkal nőtt a nyomtatott könyv tartalom, azaz ennyivel több cím jelent meg, függetlenül az e-könyvek popularitásának nyilvánvaló meredek emelkedésétől. Sőt, ez a folyamat általános trendként értelmezhető, hiszen a 2008. év óta mindig 4-5 százalék között van a print-gyarapodás. A részletes adatok elérhetők: http://www.bowkerinfo.com/pubtrack/AnnualBookProduction2010/ISBN_Output_2002-2010.pdf
Ha alaposabban szemrevételezzük a táblázatot, azért annyi kiderül: nem arról van szó egyszerűen, hogy a hagyományos könyvipar megújul, ráerősít. A bővülés jelentős részét egy viszonylag új konstrukció, a Print on Demand (nyomtatás igény szerint) szolgáltatás kiépülése eredményezte.
A statisztikában non-traditional kategóriaként determinált szegmens 169 százalékos rakéta sebességű fejlődést produkált. A Print on Demand (POD) lényege, hogy kis példányszámban, akár néhány darabra korlátozódva nyomtatnak ki műveket. Itt elsősorban a kereskedelemben már nem elérhető könyvek jönnek számításba, de ugyanekkorra részt képeznek a helyi kiadványok, az eleve szűk érdeklődésre számító szak-publikációk, és a self-publishing nyomtatási leágazásai. Az egész folyamat természetesen a web-en (kiválasztás, megrendelés, fizetés) zajlik, csak a végtermék egy fizikailag is létező műdarab, a vágyott lapozható, kézzel fogható, tapintással is birtokba vehető kiadvány.
A szakértők megállapítják: reprint-házak sokasága jött létre a növekvő igények kielégítésére. „Könyv-catering”-nek is nevezhető ez a formula.
Itthon is jelen vannak már az ilyen típusú vállalkozások. A Fapadoskönyv talán a legismertebb, de más cégek is fejlesztenek. Említeni kell, hogy több könyvtár is nyújt POD szolgáltatást, többek között az Országos Széchényi Könyvtár is. A Google globálisan kezeli a témát, szkennelt könyvállományát (a szerzői jog függvényében) nyomtatásban is elérhetővé teszi, a kapcsolódó üzleti konstrukciók változatosak.
További információ: Könyvkonnektor blog
Kapcsolódó cikkek
- E-kölcsönzés: új szolgáltatás a Goethe Intézetnél
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
- Piacon a könyv-kétéltű: lapozható és nyomkodható
- James Franco e-könyvvel debütál regényíróként
- Könyvkerék: e-book már a XVI. században
- Calibre 0.8.30
- Megtört ő is: Ray Bradbury e-könyves lett
- Megírni és kiadni: könyvek otthonról
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.
Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a programozási verseny
Az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevét veszi fel a Neumann Társaság által alapított Országos Grafikus Programozási Verseny, amelyet az ELTE IK-val együttműködésben 1998 óta minden évben megrendeznek.
Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra
A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.
Drámai változás a Google Hírekben: Nem vehető fel több kiadvány
2024. április 25. napjától drámai változás lépett életbe a weboldal tulajdonosok számára. Az eddig megszokott módon már többé nem vehető fel új kiadvány a Google Hírek kiadói központba (a Google Publisher Center-be).