Már 1000 Virtualoso ügyfél a Magyar Telekomnál
A Magyar Telekom Virtualoso szolgáltatására előfizetők száma átlépte az ezres számot. A gyorsan bővülő felhasználói kör mára összesen több mint 6000 szolgáltatást vesz igénybe. Az elsősorban kis- és középvállalkozások igényeire szabott Virtualoso-t a szolgáltatói- és kereskedelmi szektorból igényelték eddig a legtöbben.
A Virtualoso szolgáltatások informatikai megoldást biztosítanak a vállalkozások számára, fix havidíjért, beruházás nélkül, az interneten keresztül. A szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket elsősorban a szolgáltatói- és kereskedelmi szektor fedezte fel magának, az 1000. megrendelő például egy építőipari vállalkozás lett. A főleg útfelújításokat végző Inreco Hungary Kft. a Virtualoso eMail szolgáltatását rendelte meg, mivel a vállalat megnövekedett internet-adatforgalmával a szervereik már nem tudtak megbirkózni. Korábbi levelezésükre használt belső rendszereiket Virtualoso postafiókokra cserélték, így megszűnt a levelek akadozó forgalma.
Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese így értékelte az 1000-es szám átlépését: - Várakozásaink szerint ez a szám mostantól még gyorsabban fog nőni, hiszen a szolgáltatásokat 2011 januártól már a kisüzleti ügyfelek is megrendelhetik. Úgy látjuk, a piac egyre érettebbé válik arra, hogy a felhőszolgáltatások iránti igény tömegessé válhasson.
A Virtualoso szolgáltatások segítségével az informatikai rendszer bevezetési és működtetési költsége jelentősen lecsökken, hiszen a vállalkozások saját beruházás (hardver és szoftver) nélkül jutnak hozzá a rendszer szolgáltatásaihoz. A szolgáltatás szinte azonnali bevezethető, használata gyorsan elsajátítható. A Virtualoso szolgáltatások utóbbi időben tapasztalható népszerűsége annak is köszönhető, hogy a vállalkozások mindennapi problémáira havidíjas konstrukcióban nyújtanak megoldást a legkorszerűbb informatikai eszköztár segítségével.
A portfólió nyolc szolgáltatásból tevődik össze: a Virtualoso eMail és BlackBerry szolgáltatások az irodán kívüli kommunikációt, a Virtualoso Meeting és Workplace a hatékony, közös munkát támogatják webes felületen, míg a Voice Center és az SMS a vállalkozások bevételeinek növelésében játszanak szerepet, a Virtualoso Backup és Server pedig a napi üzletmenet biztos hátterét garantálják.
Kapcsolódó cikkek
- A GVH a Vodafone és a Magyar Telekom mobilinternet reklámjait vizsgálja
- Magyar Telekom: kisebb nyereség és bevétel az első negyedévben
- Magyar Telekom: 2011 az építkezés, nem a profit maximalizálás ideje
- Magyar Telekom: a gazdasági növekedés a távközlési piacot is élénkíti
- A Magyar Telekom a kedd délutáni internet-zavarok okairól
- Minősített archiválási szolgáltatás a NetLocktól
- A Magyar Telekom 14,6 milliárd forint osztalékot kap a MakTeltől
- Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom
- Percalapú Kusturica, Asian Dub Foundation és Josh Wink Sopronban és a Balatonon
- A Föld Órája a Magyar Telekommal
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.