Az Apple vált a világ legértékesebb márkájává

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 10. 08:42

A Google négyéves uralmát megelőzve idén az Apple lett a világ legértékesebb márkája a Millward Brown piackutató cég hétfőn közzétett ranglistáján.

Elsősorban az iPhone és az iPad sikerének köszönhetően az Apple értéke egy év alatt 84 százalékot emelkedett, és így az amerikai informatikai óriásvállalat jelenleg 153 milliárd dollárt ér.

A keresőmotorjáról ismertté vált Google, amely 2007 óta négy éven át vezette a 100 vezető márka listáját, tavaly 2 százalékos visszaeséssel, 111 milliárd dollárral került a második helyre.

A fogyasztói vélemények és a cégek nyilvános pénzügyi adatai alapján összeállított BrandZ Top 100 listán az IBM 17 százalékos növekedéssel, 101 milliárd dollárral áll a harmadik helyen. A McDonald's két helyet előrelépve, 23 százalékkal növekedve a negyedik lett, míg a Microsoft csupán 2 százalékos növekedést követően 78,2 milliárd dollárral az ötödik.

A 100 vezető márka összesített értéke 2,4 billió dollár, azaz 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezek a számok már a gazdasági válság végét is mutatják, ugyanis 2009-ben a legjobb száz márka csupán 4 százalékos növekedést tudott felmutatni.

A legjobb 10 márka közül hat a távközlési és a műszaki technológiával foglalkozó vállalat. A Coca-Cola 8 százalékos növekedés mellett 73,8 milliárd dollárral csúszott vissza a hatodik helyre.

A listában a tavalyi 13-mal szemben idén már 19 vállalat származik a fejlődő piacokról. A Facebook - amely tavaly jelent meg először a rangsorban - idén már a 35. helyen szerepel, miután a világ legnépszerűbb közösségi portáljának értékét 19,1 milliárd dollárra becsülik. A Google kínai riválisa, a Baidu a tavalyi 46 helyezésről ugrott a 29. helyre.

Kulcsszavak: +céginfo Apple

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36