Első körben alaptalannak ítélték a Nokia vádját az Apple ellen
Az International Trade Commision egyik bírája szerint az Apple nem sértette meg a Nokia szabadalmi jogait. A jó hírt az Apple számára azonban beárnyékolja az, hogy a döntés előtt néhány órával az ITC újra megindította a vizsgálatot a Kodak panaszával kapcsolatban, amelyet az Apple és az RIM ellen a kép elő-nézet szolgáltatás ügyében indított.
A Nokia 2009 során több pert is indított az Apple ellen, összesen 17 szabadalom megsértése miatt, mivel az Apple nem vásárolta meg tőle a licenszet bizonyos eszközökre. Az Apple válaszképp 13 iPhone-nal kapcsolatos szabadalom megsértésével vádolta a Nokiát.
James Gildea bíró szerint az Apple nem sértette a Nokia jogait. Ez azonban még nem a végleges döntés, a teljes ITC bíróságnak egyet kell értenie Gildea bíró ítéletével.
Kapcsolódó cikkek
- A Nokia 16 ezer munkatársat "érintő" átalakításra készül
- A Microsoft beperelte a Barnes & Noble céget Android alapú eszközei miatt
- iPad2 sikertitok, avagy miért nem lehet előrendelni?
- Nem csak a japán IT cégek számolják a veszteségeiket, az Apple-nek is sok milliárdjába van a földrengés
- Mintegy egymillió iPad2 készülék kelhetett el elemzők szerint
- Mac OS X Lion - az operációs rendszerek oroszlánja
- 1 milliárd dollárt fizet a Nokiának a Microsoft?
- A 7digital zeneáruházzal jelenik meg a PlayBook Amerikában
- Mit tud az iPad 2?
- Az iPhone 3G már nem frissíthető az új iOS 4.3 mobil operációs rendszerre
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.