Félszáznál több frekvenciát pályáztat meg idén a Médiatanács
Idén ötvenkilenc, köztük öt budapesti rádiós frekvencia kiosztásáról dönt a Médiatanács, a megújult és kiszámíthatóvá vált a frekvenciapályáztatási rend alapján. Eszerint a jövőben határidők és garanciális szabályok védik a jelentkezőket és kialakítottak egy olyan szempontrendszert is, amely alapján a mostantól elnyert frekvenciákra arányosan szabják meg a fizetendő díjakat.
A Médiatanács legutóbbi ülésén újabb nyolc lejáró frekvencia esetében döntött az ideiglenes médiaszolgáltatási szerződés megkötéséről. A már lejárt jogosultságok közül öt esetében elfogadta a rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívás tervezetét is. A pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk a www.mediatanacs.hu oldal „Pályázatok” menüpontja alatt elérhetők és folyamatosan frissülnek. A közeljövőben több mint ötven lejáró jogosultságot pályáztat meg a Médiatanács. Az első pályázatok nyerteseit várhatóan még a nyáron kihirdetik.
A jövőben már egy új pályáztatási rend szerint bírálják el a jelentkezéseket. Ez három alapvető újdonságot tartalmaz. Kiszámítható, szigorú határidőket és garanciális szabályokat határoz meg, emellett pedig azt, hogy a médiaszolgáltatási díjakat ezentúl arányosan, több szempont figyelembe vételével állapítják meg.
Mostantól a pályázatok értékelése is átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé válik. A nyertessé nyilvánító, illetve az eljárást lezáró határozatot a jogszabályok alapján részletesen indokolni kell. Szintén új elem, hogy ezután a médiaszolgáltatási alapdíjakat a vételkörzet nagyságával arányosan szabják meg, emellett pedig olyan jelentős szempontokat is figyelembe vesznek, mint a területen élő lakosság vásárlóereje, illetve a szolgáltató piaci részesedése.
Kapcsolódó cikkek
- Testreszabott hírek
- Uniós Techshow a Millenáris Parkban: új Neumannok kerestetnek
- Itt vannak a jövő bannerei
- Esti mesék iPhone-on
- Egyedülálló hazai fejlesztések az InnoMax Díjon
- A magyarok elsősorban hírolvasásra használják a netet
- Nem tudják, mit akar a fogyasztó
- Fel kell gyorsítani a közmédia tartalmainak internetes elérhetőségét
- A digitális átállásról is tárgyaltak a magyar és a szerb médiahatóság vezetői
- Áprilistól közvetlen hírszolgáltatóvá válik az MTI
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.