Az idén több látogatót és kiállítót vonzott a hannoveri CeBIT
Tavaly 334 ezer látogató érkezett a CeBIT-re.
A tavalyihoz képest idén több volt a kiállító is: a több mint 4200 jelen levő cég 50-nel több kiállítót jelentett.
A sajtótájékoztatón a német ágazati szövetség, a Bitkom elnöke elégedetten összegezte a mustra eredményeit, mint mondta, a kiállítók többségének sikerült megkötnie egész évi rendeléseinek zömét, és ezek nyomán derűlátóak az üzletmenet idei alakulását illetően.
Az idei CeBIT fókuszában az internetre épülő távmunka és az ehhez szükséges költséghatékony szoftvermegoldások szerepeltek. A bemutatott új szoftverek elsősorban az adatmentésre, a digitalizálásra és a kibertér biztonságára összpontosítottak: kiemelt terület volt a számítógépes lopások elleni védelem, az elektronikus adatkezelés egyszerűsítése, és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások fejlesztése.
Kapcsolódó cikkek
- CeBIT 2011 - Számítógépes program segít a tökéletes smink elkészítésében
- CeBIT 2011 - Elérhető közleségben az adatbiztonság
- CeBIT 2011 - Zajtalan processzorhűtés Dél-Koreából
- Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat
- CeBIT 2011 - Távmunka és a szoftveres háttér az informatikai fejlesztések középpontjában
- Európai díjat nyert az iziSHOP eTicket elektronikus közlekedési jegyrendszer
- Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között
- CeBIT: Angela Merkel és Recep Tayyip Erdogan megnyitották a világ legnagyobb szakkiállítását
- A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re
- CeBIT: az SAP is a mobil felé fordul
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.