A Google a tartalom-lufiknak tekintett content-farmok rovására módosított kereső-algoritmusán
A Google módosította keresőmotorjának algorítmusát, amivel főként azt akarja elérni, hogy az értékesebb tartalmak előkelőbb helyet kapjanak a találati listában, mint a csak mennyiségre ráhajtó, és ezáltal gyakorlatilag minden adwords-kulcsszóhoz valamilyen - többnyire szappanbuborék súlyú - információt kínáló tartalomgyárak. A módosított algoritmust először az angol nyelvű keresésbe iktatják be, majd fokozatosan terjesztik el a világ többi országában is.
A tartalomgyárak - a Wikipédia meghatározása szerint - olyan cégek, amelyeknél a foglalkoztatottak (sok esetben szabadúszó újságírók) nagy mennyiségben és minden témakörben pakolják fel a webre a szöveges tartalmat, kifejezetten az automata keresőmotorok algoritmusához való igazodás céljából. Ez a stratégia az adwords típusú hirdetésekből jelentős bevételeket generál ezen content-farmok számára.
A magyar gondolkodásban is megvan ez a fajta "elemző- és alkalmazkadó képesség" a Google-motorokhoz, ám a legjellemzőbb példaként az amerikai Demand Mediát szokták emlegetni, amely egy millió új "hírrel" gyarapítja reklámhirdozó felületét havonta, vagyis akkora betűtömeggel, amennyi a négy angol nyelvű Wikipédiára együttvéve is csak egy év alatt kerül fel. Ekkora mennyiségnél nem lehet a minőségre törekedni, de ez nem is cél, a site egyetlen célfüggvénye, hogy minél kevesebb ráfordítással minél nagyobb reklámbevételt érjenek el. A Google új algoritmusa ezeket a számításokat igyekszik keresztülhúzni. Hogy milyen eredménnyel, az majd később válik el (már csak azért is, mert nyilván elemzik már az új algoritmust is, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá): minden esetre az első körben a kereséseknek mintegy 11,8 százalékánál módosult a találati lista az értékesebb tartalmak javára.
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- A Google követni szeretné a felhasználók szokásait, és márciustól ezt letiltani sem lehet
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- A Facebook és a Google tartalomszűrés ellen küzd Indiában
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.