A pulzusellenőrző mobiltelefon mentőt is hív, ha kell

MTI Sajtóadatbank, 2011. február 21. 08:43

Pulzusellenőrző szolgáltatással és mini elektrokardiogrammal is rendelkezik egy új mobiltelefon, amely akár a mentőket is riadóztatja szükség esetén.

Az EPI Life elnevezésű modellt a mobilipar Barcelonában rendezett éves konferenciáján mutatták be.

A készülék az érzékelőjét érintő ujjakból állapítja meg a pulzust, az eredményt pedig egy éjjel-nappal működő orvosi központba küldi. A fejlesztést Chou U-Jin, az ePhone International szingapúri orvostechnológiai cég vezetője "forradalminak" nevezte a konferencián, egyúttal klinikai jelentőségét is hangsúlyozta.

Az EPI három kórházzal áll kapcsolatban Szingapúrban, amelyek mindegyike tisztában van a készülék tulajdonosainak kórtörténetével - magyarázta Csou, megjegyezve, hogy a telefont elsősorban szívbetegségben szenvedő ügyfeleknek ajánlják.

A 700 dollárba (140 ezer forintba) kerülő "életmentő" telefonból tavaly óta kétezer darab került forgalomba. A fejlesztők azonban egy 99 dolláros (2 ezer forintos) változattal is előálltak: ennek kisebb érzékelője Bluetoothszal kapcsolódik a felhasználó okostelefonjához. Az alkalmazást hamarosan Spanyolországban és Franciaországban is piacra dobják.

A konferencián a mobiltelefonos egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséről is tanácskoztak a résztvevők. Mint elhangzott: ennek különösen az elmaradott, szegény országokban van kardinális jelentősége.

Banglades 156 milliós népességére kevesebb mint háromezer kórház jut, miközben 66 millió ember rendelkezik mobiltelefonnal - mutatott rá Kazi Iszlam, a Grameenphone vállalat helyi vezérigazgatója.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36