Az innováció a legfontosabb kulcsszó az új pályázatokban
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) hét kitörési pontot határoz meg, amelyek révén megteremthető a növekedéspárti gazdaságpolitika. A hét kitörési pont között az egyik legjelentősebb tényező az innováció. Az innováció fontosságát támasztja alá az is, hogy ÚSZT keretében megjelent egy kifejezetten a kisebb innovációs projekteket támogató teljesen új kiírás, amelynek célja a KKV-k számára gyors, egyszerűsített eljárásrend szerinti forrásbiztosítás, mégpedig nagyon magas, akár 65 százalékos támogatási intenzitással, ráadásul most a közép-magyarországi cégek is nyújthatnak be innovációs pályázatokat.
Az egyik pályázatíró és tanácsadó cég - a 4 Tender Hungary - ügyvezetője, Dr. Körmendy Zsófia, szerint az új pályázatok (Az innovációs eredmények hasznosításának támogatása kkv-k részére c. konstrukció: GOP 131/C, KMOP 114/B), keretében mintegy 4-5000 darab innovációs projekt számíthat gyors támogatásra.
A 4 Tender Hungary értékelése szerint, az ÚSZT kiemelt céljával összhangban, ennél a kiírásnál is feltétel, hogy a 2010-es évet bázisként tekintve, a pályázónak az éves átlagos statisztikai létszámát meg kell őriznie és a személyi jellegű ráfordításainak összegét is növelni kell kis mértékben (5%) a projekt befejezési évét követő 2. üzleti év végére.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán
- Online marketinggel a budapesti Állatkertért
- Nincs üzleti siker innováció nélkül
- Öt pályázó jelentkezett a 26 GHz-es sáv elnyerésére
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot
- Pályázatok a biztonságos internet használatról
- Amatőr fotósok is pályázhatnak az Év Esküvőfotósa címre
- "Négy Évszak a Balatonon" fotópályázat indul a Balatoniwiven
- Az NFÜ bevezeti a közbeszerzési folyamatok elektronikus ellenőrzését
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.