Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére alakít részleget a Lenovo
A pekingi székhelyű informatikai vállalat közleménye szerint az új részleg táblagépeket, okostelefonokat és más, internetkapcsolattal rendelkező szórakoztatóelektronikai berendezéseket fog fejleszteni.
A táblagépek sikere az Apple egy évvel ezelőtt bemutatott iPadjével kezdődött. A tavaly eladott 8 millió darab után a Goldman Sachs amerikai befektetési bank 2011-re mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac idén összesen 55 millió darabos eladása számíthat.
Számtalan gyártó az Apple-t megelőzve már korábban is kínált olyan laptopokat, amelyeket kifordítható kijelzővel táblagépként lehetett használni, azonban az iPad volt az első, amely az eddigi fejlesztések jelentős részét tartalmazva, egyedi formatervezéssel, és a vetélytársaihoz képest viszonylag olcsón, 499 dolláros (mintegy 100 ezer forintos) bevezető áron jelent meg.
A Lenovo, mint sok más gyártó, bízik abban, hogy még számtalan táblapécének van helye a piacon - magyarázta Peter Hortensius termékfejlesztési igazgató, hozzátéve, hogy számos nyertese és vesztese lesz a táblaszámítógépek szempontjából jelentős 2011-nek.
Kapcsolódó cikkek
- Úton a Galaxy Note ellenfele? – Lenovo IdeaTab 5
- Vision okostelefon és a Mediapad tábla PC a Huawei-től
- Felülmúlták a várakozásokat a Lenovo harmadik negyedévi eredményei - lemondott az elnök
- Öt hüvelykes Samsung táblagép és okostelefon egyetlen házban
- Biztonságosabbá teszi a Fujitsu az okostelefonok és a táblagépek vállalati használatát
- HTC Titan, Mangoban
- Samsung Galaxy Note: telefon + táblagép
- Samsung Galaxy S II és Galaxy Tab 8.9 - LTE verzióban is
- Egyre több újság a Digitalstand kínálatában - immár okostelefonokon is
- A Lenovo elektronikai nagykereskedőt vesz
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.