WikiLeaks - Kína, a Google és a kínai kiberhadsereg

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 6. 16:55

A kínai vezetés legmagasabb köréből érkezhetett utasítás a Google elleni tavalyi hackertámadásra, bár erre még nem találtak bizonyítékokat - derül ki a The New York Times (NYT) és a Washington Post hétvégi összefoglalóiból, amelyek kínai vonatkozású titkos táviratok alapján születtek.

A Wikileaks-iratok között szereplő 2009. május 18-i táviratban idézett "forrás" szerint a "Google Chinának fizetnie kell, amiért visszautasítja a cenzúrát". Az ismertetett történet szerint Li Csang-csun (Li Chang-chun), a kommunista párt (KKP) Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának propagandát felügyelő tagja megdöbbent, amikor rájött, hogy a Google nemzetközi oldalán kínai nyelven is tud keresni, s magáról "kritikus tartalmú találatokat" kapott.

 A táviratban idézett forrás úgy tudja, Li volt az, aki személyesen felügyelte a Google elleni akciót, de hogy a hackertámadást ki, vagy kik hajtották végre, arra a nyilvánosságra hozott jelentés szerzője nem kapott választ. Más helyütt a The New York Times szerint az információt közlő személy bizonyos kérdésre eltérő tartalommal felelt, s arról számolt be, hogy egy másik személy, a KKP propaganda osztályának igazgatója adott az ügyben utasításokat. Ezeket azonban nem tudta összefüggésbe hozni a mintegy 30 amerikai vállalatot és magánszemélyek e-mailfiókjait ért támadásokkal.

 A NYT több interjút és táviratot összegezve idézi fel a Google elleni 2009 tavaszán történt támadást, amelynek körülményeire, végrehajtóira vonatkozóan végül nem jut megállapításra, ellenben megállapítja, hogy a dokumentumok több feltételezést is tartalmaznak.

 "A jelentés, miszerint a támadást a kínai kormány irányította, egyetlen forrásra alapul, ezt sosem tudtuk megerősíteni" - jelentette ki a The Washington Postnak egy név és felhatalmazás nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselő, akit a Google-lal kapcsolatos kiszivárogtatás kapcsán szólaltattak meg. A lap megkereste a cég szóvivőjét, Jill Hazelbakert és Kína washingtoni nagykövetségét is az ügyben. Előbbi elutasította a táviratok tartalmának kommentálását, utóbbi nem adott választ a kérésre.

 A Google-t ért hackertámadást követően a kereséseinek találatait addig a kínai törvényeknek megfelelően szűrő amerikai keresőóriás azzal fenyegetett, hogy kivonul a piacról, ha továbbra is cenzúráznia kell. A lépésre végül tavaly áprilisban lényegében rá is kényszerült, s átirányította forgalmát hongkongi szervereire. A Google egyénként azóta is folytat üzleti tevékenységet Pekingben és Sanghajban.

 A Wikileaks brit partnere, a Guardian című londoni lap ugyancsak kiszivárgott táviratok alapján a hétvégén arra a megállapításra jut, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggódik, amiért két információs technológiai biztonsággal foglalkozó kínai magánvállalat jól képzett hackereket alkalmazott.

 "Nagy a valószínűsége annak, hogy a Kínai Népköztársaság kihasználja a magánszektor tehetségeit, hogy megerősítse számítógépes hálózatának támadó és védelmi képességeit" - áll az amerikai külügyminisztérium 2009. júniusi titkos minősítésű körlevelében.

 

Kulcsszavak: security hacker Google Kína

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36