Klímacsúcs - A Google műholdprogrammal segíti az erdők védelmét
Az őserdők megóvását célzó programok sikerének meghatározása mindig is nehéz feladatot jelentett az Amazóniához, Indonéziához vagy Kongóhoz hasonló térségekben: a fákat pusztító betegségek, a korrupció vagy éppen az illegális fakitermelés ugyanis olyan távoli és hatalmas területeket is fenyegetnek, amelyeket a tudósok nem tudnak elérni, hogy pontosan nyomon kövessék a helyszínen zajló folyamatokat.
A programok hatékonysága azért fontos, mert az erdőirtásból származik az üvegházgáz-kibocsátás 17 százaléka - hívták fel a figyelmet szakemberek, akik a Google Earth Engine nevű programja révén most már pontosabb képet kaphatnak a trópusi erdők helyzetéről. Az internetes óriás amerikai és francia műholdak felvételeiből nyerhető adatokat számítási felhőben helyezi el, ami lehetővé teszi a tudósok számára, hogy saját gépeiken percek – sőt akár másodpercek - alatt lehívhassák és elemezhessék a pillanatnyi helyzetet, ahelyett, hogy órákat vagy napokat várnának az adatokra.
A Google a tervek szerint karbonkereskedőknek, politikusoknak és kutatóknak is kínálni fogja a programot. Az esőerdők védelmére vonatkozó államközi megállapodások az utóbbi időben visszaestek, elsősorban az átláthatóság hiánya miatt, illetve azért, mert az Egyesült Államokban nem fogadták el az a klímatörvényt, amelytől a globális karbonkereskedelem fellendülését remélték.
A klímakonferencián részt vevő tárgyalófelek abban bíznak, hogy a megegyezések révén haladást érhetnek el az erdőirtások visszafogásából adódó kibocsátás-csökkentés - az úgynevezett REDD program - területén. E rendszer keretében a tehetős államok alapot hoznának létre a szegényebb országok - Brazília, Indonézia, és olyan afrikai államok, mint Ruanda - megsegítésére, hogy megóvják és helyreállítsák az esőerdőket. Az Egyesült Államok, Japán, Norvégia és más ipari országok a tavalyi koppenhágai klímacsúcson 3,5 milliárd dollárt ajánlottak fel a REDD felfejlesztéséhez. A jövőben még nagyobb összeg érkezhet a program támogatására.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) egyik szakértője szerint a műholdas elemzési módszer révén jelentősen csökkennének a fölfelszíni megfigyelés költségei, emellett nagyobb bizalom alakulhatnak ki az országok között.
A Google.org - a vállalat jótékony kezdeményezésekkel foglalkozó részlege - 10 millió órányi komputeridőt bocsát a fejlődő országok rendelkezésére az Earth Engine programból az elkövetkező két évben.
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Pandavilág élőben a neten, Kínából
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- A Google követni szeretné a felhasználók szokásait, és márciustól ezt letiltani sem lehet
- A világ első intelligens számítógépe nulla watt készenléti áramfogyasztással
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.