Támadások bénítják a Wikileaks oldalát

Milkovits Gábor, 2010. december 1. 07:25

A Wikileaks bejelentette, hogy sorozatos támadásoknak van kitéve az az oldala, amelyen a titkos és az USA diplomáciáját kompromittáló amerikai nagykövetségi üzeneteket hozta nyilvánosságra a szervezet.

A hírt a Netcraft netes forgalomfigyelő cég is megerősítette, amely szerint az oldal kedden déltől kora délutánig teljesen elérhetetlen volt. Pedig az üzemeltetők előzetesen gondoskodtak arról, hogy a portál egyszerre három különálló IP-címről is elérhető legyen, de úgy látszik ez sem volt elegendő a védelemhez. A „Cablegate” ügynek szentelt oldal mellett a Wikileaks főoldala is elérhetetlenné vált kedd estére. Biztonsági elemzők szerint nehéz megmondani, hogy pontosan kik állhatnak a klasszikus DDoS támadások hátterében. Egyes hazafias amerikai hackerek ugyanis már korábban is kinézték maguknak a szervezetet, a támadások jellege és intenzitása azonban akkor igen eltérő volt a mostanitól.

Kézenfekvő a feltételezés, hogy ezúttal új és komolyabb támadásról van szó, habár az is nyilvánvaló, hogy az ügynek csupán jelképes jelentősége van, hiszen a kiszivárgott akták túlnyomó részét nem a weboldalon, hanem más csatornákon, például a sajtóban tette közzé a Wikileaks. Az azonban bizonyos, hogy az ügy nem igazán tetszik az amerikai kormányzatnak: az alapító Julian Assange-t például hivatalosan is körözött bűnözővé nyilvánították a tengerentúlon, amiért az amerikai nemzetbiztonságot fenyegető információt tett közzé.

Kulcsszavak: politika hacker security

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36