Új Becker készülékek iGO My way navigációs szoftverrel

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 25. 19:10

Megjelent a Becker felsőkategóriás navigációs termékcsaládja, amelyeken az iGO My way navigációs szoftver testre szabott verziója fut. A minden készülékben megtalálható tulajdonságok között szerepel a továbbfejlesztett TTS, a környezetbarát útvonaltervezés és az Alternate Routes funkció is.

Intelligens útvonaltervezés
A technikai újítások közül kiemelkedik a SDS hangvezérlés és az észrevehetően lerövidült tervezési idő, a megfelelő útvonal kiválasztását pedig számos hasznos és egyedi funkció támogatja. A mindegyik készülékben megtalálható Alternate Routes tulajdonság segítségével a felhasználó az utazás során bármikor választhat a készülék által javasolt optimális útvonal, illetve további három alternatíva közül. Arra is van lehetőség, hogy a legkevesebb üzemanyagot igénylő, ezáltal a környezetet leginkább kímélő útvonalat válasszuk. Az útvonal megadásakor a SmartGuess funkció a korábban megtett útvonalak, valamint a tartózkodási hely és az adott napszak figyelembe vételével automatikusan felkínálja a két legvalószínűbb úti célt.

Három készülékcsalád, hat különböző megoldás

A Becker három legújabb készülékcsaládja több verzióban is elérhető. A Becker R43 Ready család jó választás lehet azon felhasználók számára, akik egész Európát szeretnék bejárni, hiszen a készülék 43 európai ország térképét tartalmazza. A Becker Ready 43 Traffic változata 19 ország térképét tárolja, rendelkezik beépített TMC vevővel és TTS funkcióval, mely bemondja az utcaneveket is.

A Becker Active 43 Traffic verzió specialitása a forgalmi dugók elkerülése: a TMC szolgáltatás és az időérzékelő funkció (Time-dependent routing) révén a szoftver az adott napszaknak megfelelő aktuális forgalmi viszonyok alapján tervez Európa 43 országának térképén. A forgalmi dugókban való könnyebb eligazodást a jó minőségű 3D megjelenítés segíti. A Becker Active 43 Talk változata a hangvezérlő funkciókkal emelkedik ki. Az SDS funkció révén képes értelmezni a szóban adott utasításokat, a célállomás pontos neve így akár egyben is megadható. A Becker Active 43 Transit verziója buszokra és más nehézgépjárművekre, például teher- és lakóautókra optimalizált. Az érintés nélküli kezelhetőséget lehetővé tévő Bluetooth és a megerősített külső felület a professzionális használatot segítik. Az Active modellekhez tartozó EasyClick tartóval a készülékek egyetlen mozdulattal fel- és leszerelhetők.

A Becker Professional 43 Control  a professzionális felhasználóknak kínál megoldást: a TTS, az SDS, az időérzékelő és a figyelmeztető funkciók mind megtalálhatóak benne. Ezeken kívül prémium 3D csomag, prémium TMC és távirányító is hozzájárul a kényelmesebb használathoz.

 

Kulcsszavak: GPS navigáció Becker

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36